Infostart.hu
eur:
380.39
usd:
322.64
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Hand of man with credit card, using a ATM
Nyitókép: sanjagrujic/Getty Images

Többször is árat emelhetnek az inflációra hivatkozva a bankok

Nem lehetnek teljesen nyugodtak az ügyfelek, hiszen, bár a nagy bankok már bejelentették, hogy a tavalyi inflációt követve mennyit emelnek díjaikon, a változatlanul hagyott tételeken az év során bármikor drágíthatnak.

Az OTP korábbi lépése után április elsejétől már többe kerül a CIB, a K&H, a Raiffeisen és az Unicredit ügyfeleinek is a bankszámla – írja az azenpenzem.hu. Május elsejétől (esetenként április 30-ától) pedig az Erste és az MBH is emelte a díjait. A portál saját adatbázisa segítségével kikalkulálta, hogy a már megismert inflációs drágítások után a nagyobb bankoknál most nyitható egyszerűbb számlák átlagosan 28 százalékkal kerülnek többe a korábbiaknál.

Ez nem csak az inflációs díjemelést tükrözi, ugyanis folyamatosan változik a bankok számla-, sőt kártyakínálata is, ami többnyire magasabb díjakat hoz.

Mint írják, úgy tűnik, az ügyfelek nem lehetnek teljesen nyugodtak, amelyik tételt ugyanis bankjuk változatlanul hagyta, azt az év során bármikor drágíthatja a fogyasztói árak 2023. évi emelkedése miatt. Példaként hozzák fel az MBH bankot, amely az idén már többször is drágított, április utolsó szombatján tette közzé, hogy néhány díj emelése nem történt meg április 30-án, illetve május 1-jén. A devizaszámlák elektronikus átutalási költségének növelése augusztus elsejétől a korábbi, legalább 2862 forintos díjat 3365 forintra növelik. Egyúttal emelik azt az összeget is, amit így maximálisan felszámíthatnak. A 0,62 százalék (ez a mérték nem változik) 28 625 helyett 33 663 forint lesz. Ez azt jelenti, hogy a mostani, körülbelül 4,6 milliós átutalás helyett 5,4 millió felett nem nő már tovább a díj.

Utólag módosított a K&H is, javították a „hibásan feltüntetett díjfizetési gyakoriságot” az SMS-értesítők esetén, a költség így az összes üzenet helyett darabonként értendő – írja a lap.

Augusztus elsejére időzítette a hitelkártyák díjainak emelését a CIB Bank, a főkártya éves díja 3706 forintról 3770 forintra nő. A THM a jegybanki kamatcsökkentések dacára 37,59 százalékról 38,22 százalékra emelkedik.

Címlapról ajánljuk

„Igazi barát és győztes” – Orbán Viktort méltatta Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében nyílt és határozott támogatásáról biztosította Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Trump méltatta Orbán vezetői képességeit, eredményeit, valamint a magyar–amerikai kapcsolatok erősödését, és ismételten bejelentette: teljes mértékben támogatja a miniszterelnök újraválasztását. A poszthoz egy közös fényképet is csatolt.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×