Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Bevásárlókocsi egy londoni ABC-áruházban 2022. augusztus 17-én. Nagy-Britanniában az infláció elérte a 10,1 százalékot, az utóbbi 40 év legmagasabb szintjét. A brit jegybank recesszióra figyelmeztet, miközben a megélhetési költségek, azon belül elsősorban az élelmiszerárak emelkedése felfelé hajtja az inflációt, és az a Bank of England előrejelzése szerint az év végére 13 százalékra nő az országban.
Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Elemző: néhány hónap nyugalom után jön az inflációs fordulat

Januárra 3,8 százalékra esett az infláció Magyarországon – legutóbb 2021 egyik hónapjában volt ekkora mértékű a fogyasztói árak emelkedése.

Mint írtuk, a Központi Statisztikai Hivatal által közölt adat meglepetést okozott, mert az elemzők 4 százalék feletti értéket vártak. A folytatással kapcsolatban Nagy Márton közölte: a kormány a gazdasági növekedés beindításán dolgozik, ehhez a saját intézkedéseiken kívül az üzemanyagforgalmazók együttműködését is kérte.

Beke Károly, a Portfolio elemzője az InfoRádióban rámutatott: majdnem 3 éves mélypontra esett az infláció, 2021 februárja óta a mostani a legalacsonyabb érték. Hozzátette:

a következő egy-két hónapban még ilyen kedvező lehet az inflációs adat, de az év közepe táján jöhet egy fordulat és az év végére akár a jelenleginél magasabb inflációs adat jöhet az elemzők szerint.

Ennek oka részben a bázishatás – tavaly januárban tetőzött 25,7 százalékon az infláció, vagyis a következő egy-két hónapban még a magas bázis segíteni fog az alacsony inflációs adat elérésében –, ugyanakkor lassan beindulhat a fogyasztás a béremelkedések hatására, és a kiskereskedelmi adatokban is látszanak kedvező jelek, ami egy kicsit fokozhatja az áremelkedést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×