Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Facebook/ Budapest Airport

Története egyik legsikeresebb évén van túl a Liszt Ferenc repülőtér

A 2023-as év utasforgalma megközelítette a járvány előtti, mi több, volt amiben a tavalyi év volt a legsikeresebb a reptér fennállása óta.

Tavaly az utasforgalom túlszárnyalta az előzetes várakozásokat, mondta az InfoRádióban a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. Valentínyi Katalin elmondta, a 2023-as évet 14,7 millió utassal zárta a repülőtér, ami még nem olyan magas szám, mint a járvány előtti utolsó évben, hiszen 2019-ben 16 millió utazó fordult meg a légikikötőben - jegyezte meg. Hozzátette azonban, hogy a tavalyi év végére az akkori utasforgalom 91 százalékát sikerült visszaépíteni. Beszámolt róla, hogy

12 hónapból 10-ben folyamatosan egymillió fő felett volt az utasforgalom.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, a 2024-es évtől azt várják, hogy minden hónapban sikerül átlépni az egymilliós utasszámot, és az előrejelzések alapján az idei évben nem csupán eléri a járvány előtti rekordszintet, hanem kicsit még túl is haladják.

A légi áru mennyisége soha nem látott rekordot döntött, mondta Valentinyi Katalin. Elmondása szerint a Budapest Airport történetében most először lépte át a 200 ezer tonnás áruforgalmat - 201 300 tonna áru fordult meg a repülőtéren. Megjegyezte, elsősorban a decemberi forgalom abszolút hozzájárult ennek a sikernek az eléréséhez. Mint mondta, ennek a komplexumnak a fejlesztése már a tavalyi évben elkezdődött a második fázissal, és folyamatosan fejlesztik is, hiszen látják, hogy egyre csak nő a reptéren megforduló árumennyiség. Ebben a tekintetben is növekedést várnak az idei évtől, azaz plusz állóhelyekre van szükség, valamint plusz kapacitásokra, raktárra és árukezelő helyiségekre.

Mindeközben a szakma a repülőtér minősítésének négycsillagosra emelésével igazolta vissza a légikikötő fejlődését,

az utasok pedig Európa legjobb repülőterének és tizedjére is Kelet-Európa legjobbjának választották a budapesti repülőteret - tette hozzá a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×