Infostart.hu
eur:
363.6
usd:
309.5
bux:
134141.47
2026. április 27. hétfő Zita
Accountant or banker calculate the cash bill.
Nyitókép: Getty Images/seksan Mongkhonkhamsao

Vállalkozóvá válást elősegítő program indul egyéni és mikrovállalkozásoknak

Több mint 6 milliárd forintból.

A kormány júniustól 6 milliárd forintos kerettel, hazai forrásból indítja el a Vállalkozó Start II. Programot. A pályázatban részt vevő egyéni vagy mikrovállalkozások akár 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak - mondta az InfoRádióban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Czomba Sándor kifejtette: a programot elsősorban azoknak ajánlják, akik vállalkozói attitűddel és jó ötlettel rendelkeznek, szeretnének önálló vállalkozást indítani, és nincs meg hozzá egyrészt a tőkéjük, másrészt pedig az a jogi, pénzügyi, vállalkozói tudásuk, ami egy-egy sikeres vállalkozás indításához szükséges.

Először kiválasztják a jelentkezők közül azokat, akik alkalmasak lehetnek a programban való részvételre, utána pedig mentorálással segítik őket, hogy fölkészüljenek a vállalkozói létre.

Fontos szempont az életképesség, ami ne csak az egy év utáni plusz egy év továbbfoglalkoztatási kötelezettségre terjedjen ki, hanem reális esély legyen arra, hogy a munkaerőpiacon tartósan, önállóan képes lesz majd a saját lábán állni a vállalkozás. Mindazonáltal se területi, se ágazati megkötés nincs, bármilyen jó ötlettel, jó üzleti tervvel rendelkező ember esélyes lehet a pályázat elnyerésére - mondta Czomba Sándor.

A kiválasztottaknak kezdésként bő egy hónap alatt kell teljesíteniük egy 90 órás képzést, alapvetően azokkal a pénzügyi, jogi és egyéb ismeretekkel, amik lényegében a startvonalhoz való felállást jelentik. "A mentorálás pedig tulajdonképpen azt jelenti, hogy OFA szervezetén keresztül végigkövetjük és segítjük őt akár az üzleti terv megírásával kapcsolatban, akár a későbbiekben folyamatosan nyomon követjük a tevékenységét. Igyekszünk ezt hasonlóan csinálni, mint ahogy annak idején az inkubátorházak működtek: minden lehetőséget, minden segítséget megadni, hogy amikor kellően megerősödött a vállalkozás, tartósan a munkaerőpiacon tudjon maradni."

Sikeres pályázás esetén a résztvevők 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. Ebből 3 millió forintot 12 hónapra bérjellegű kiadásokra költhetnek, a 1,5 millió forint pedig az egyéb költségeket fedezheti, például a vállalkozás indításával vagy kis mértékű anyagbeszerzéssel kapcsolatos összegek jöhetnek itt szóba.

A pályázat anyaga már olvasható az ofa.hu és a munka.hu oldalon, ahol minden más szükséges információt is megtalálnak az érdeklődők. A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-jén indul.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Igazi politikai „nagyágyúk” távoznak most a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Igazi politikai „nagyágyúk” távoznak most a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője. Aztán kiderült, hogy a KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szerint Orbán Viktor továbbra sem képes felelősséget vállalni. Reakciók, további részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Választás 2026: Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek

Választás 2026: Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek

A választási vereség utáni második héten látványosan felgyorsultak a politikai folyamatok, elsősorban a hatalomból távozó kormánypártok oldalán, a Fidesz–KDNP térfelén. Magyar Péter leendő miniszterelnök folyamatosan ismerteti az új kabinet minisztereinek névsorát, a hét elejére ígérte többek között a belügyi és az igazságügyi tárcák leendő vezetőinek bemutatását. Eközben egyre több hír érkezik arról, hogy vagyonkimentésekbe kezdtek politikai és üzleti érdekkörök. Az új kormány már aktívan tárgyal az uniós források hazahozataláról is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×