Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Boao Forum for Asia

Ázsia legtekintélyesebb szakmai fórumán szólal felt Matolcsy György

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is részt vesz a Boao Forum for Asia (BFA) idei rendezvényén – tájékoztatott a jegybank.

A 2001-ben alapított, és azóta minden évben megrendezett Boao Forum for Asia (BFA) az ázsiai kontinens legmeghatározóbb gazdasági fóruma, elismertségét tekintve gyakran a davosi Világgazdasági Fórumhoz hasonlítják. A kínai Hainan tartomány szigetén található Bo’ao városában ülésező rendezvény résztvevői között rendszerint képviselteti magát a világ gazdasági és politikai vezető rétege, a Magyar Nemzeti Bank szintén évek óta részt vesz a konferencián.

Az idei, március 28. és 31. között zajló esemény az „Egy bizonytalan világ: Szolidaritás és együttműködés a fejlődésért a kihívások közepette” címet viseli. A több mint 160, a világ minden részéről érkező előadó az egymást követő gazdasági sokkok által meghatározott globális környezet kihívásaira keresik a közös megoldásokat. Ahogy Ban Ki-Moon, a BFA elnöke fogalmazott: a bizonytalanság marad az év szava. Véleménye szerint van okunk a reményre és a bizakodásra, de sajnos továbbra is akad miért aggódni és lesz min dolgozni. A korábbi ENSZ-főtitkár optimistán tekint a jövőbe: szerinte a technológia és az innováció az, ami ki fogja vezetni a világot a recesszió és az új középszerűség árnyékából, egyenesen a globális jólét következő hullámába – olvasható.

Matolcsy György, az MNB elnöke idén két kerekasztal-beszélgetésre is meghívást kapott, illetve a fórum margóján olyan magas szintű vezetőkkel egyeztetett, mint Yi Gang kínai jegybankelnök, Hainan tartomány kormányzóhelyettese, Chen Huaiyu, illetve Zhou Xiaochuan, a BFA alelnöke.

Matolcsy György elsőként a konferencia „Infláció, stagfláció és kamatemelések: Kötéltánc” elnevezésű szerdai kiemelt panelbeszélgetésén vett részt, ahol a felszólalók arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként lehet az egyensúlyt megtalálni és fenntartani a monetáris politika infláció elleni küzdelme és a gazdasági növekedés támogatása között. A felszólalók egyetértettek Matolcsy György azon kijelentésével, hogy jelenleg a monetáris politika szigorítása és a gazdasági növekedési potenciál megőrzése közötti optimális határvonal valóban vékony, de pénzügyi stabilitás nélkül nincs fenntartható növekedés. A 21. század legnagyobb kihívása a jegybank elnöke szerint a környezeti fenntarthatóság megteremtése, és a fenntartható növekedési pálya érdekében

a mai mennyiségi növekedésről át kell térnünk a minőségi növekedési struktúrára.

Az MNB elnöke március 31-én a „Pénzügyi infrastruktúrák és szolgáltatások a digitális korban” című kerekasztal-beszélgetésben Zhou Xiaochuannal, a BFA alelnökével és Doni P. Joewono-val, az indonéz jegybank alelnökével fog kiemelt felszólalóként beszédet tartani.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×