Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Forint notes - Hungarian currency
Nyitókép: Getty Images/Balint Erlaki

Béremelés 2023: megváltoztak az álláskeresők igényei

A Wyser munkaerő-piaci szolgáltató saját felmérése azt mutatja, hogy a munkáltatók többsége béremelést tervez az idén.

A fejvadász cég HR-vezetők kihívásai 2023 című felmérése szerint az idén a munkáltatóknak mindössze 7 százaléka nem tervez fizetésemelést, és 10-ből 2 dolgozó nem számít béremelésre.

A dolgozók 44 százaléka 10-20 százalék közötti béremeléssel lenne elégedett, viszont 35 százalékuk 20-30 százalék közötti fizetésemelést szeretne.

Mihályi Balázs, a Wyser vállalati üzletágának vezetője a közleményben jelezte:

ma már szinte minden vállalat belátta, hogy komoly gondba kerül, ha nem emeli a béreket.

Azonban 20 százalék feletti béremelést várhatóan csak kevesen tudnak végrehajtani.

A felmérése kimutatta azt is, hogy a munkavállalók 80 százaléka magasabb bér miatt állást váltana, a szempontok között hátrébb szorult a szakmai kihívás, a munka és a magánélet egyensúlya, illetve a lokáció. A cégek a gazdasági nehézségek közepette igyekeznek elkerülni a leépítéseket, tanulva a koronavírus-válság tapasztalataiból, inkább az üzemeltetési és rezsiköltségeken, illetve a beszállítókon spórolnának - tette hozzá a Wyser.

A Profession.hu reprezentatív kutatása szerint viszont a munkavállalóknak alig több mint fele, 55 százaléka számít fizetésemelésre az idén,

és a legtöbben úgy gondolják, hogy az emelés értéke elmarad majd az elvárásuktól. Az állásportál az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy tavaly a munkavállalók 63 százaléka kapott fizetésemelést vagy valamilyen extra juttatást a megnőtt kiadások miatt.

Az átlagosnál kisebb arányban bíznak extra elismerésben azok, akik nem teljes állásban, vagy alacsony végzettséggel, illetve az államigazgatásban dolgoznak. A juttatásaik emelkedésére számítók közel fele szeretné, ha a fizetése legalább az ötödével növekedne, de reálisan csak 6 százalékuk számol ezzel - közölte a Profession.hu.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×