Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexel.com

Ezt tette a lakásárakkal 11 év leforgása

A bűvös szám: 109 százalék, vagyis országos átlagban duplájára drágultak a hazai ingatlanok.

2010 óta 109 százalékkal emelkedtek a lakásárak Magyarországon, így az Európai Unió tagállamai közül a harmadik helyen áll a lakások drágulásában - hivatkozik az Eurostat jelentésére a Telex.

Dobogósok még: Észtország (133 százalék), Luxemburg (111 százalék).

Csökkenés négy országban van, Görögországban 28, Olaszországban 13, Cipruson 8 és Spanyolországban 3 százalékos.

Magyarországon a bérlés 45 százalékkal drágult 2010 óta, ami a hatodik legnagyobb drágulás az unóban.

A Duna House adatai szerint az albérletekért átlagosan 150 ezer forintot kell fizetni havonta a fővárosban, ahol egy belvárosi lakást 0,851 millió forint közötti négyzetméteráron lehet megvásárolni.

A GKI friss szeptemberi felmérése szerint Budapesten a használt lakásoknál 4-5, az új építésűeknél pedig 7-8 százalékos áremelkedés várható. A főváros vezetése közben azt szeretné, hogy több legyen a megfizethető bérlakás - olvasható a Telexen.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×