Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels

Nagy csapra verve: így söröztünk járvány idején

Otthon többen fogyasztottunk, mint a pandémia előtt, de ez nem tudta kompenzálni a magyar sörgyártók vendéglátóhelyeken elszenvedett veszteségét.

A Heineken Hungária, a Dreher és a Borsodi is megsínylette a pandémiát, a csökkenő bevételek és a növekvő költségek után azonban az idén stabilizálódhatnak az értékesítési csatornák. Mind a három nagy hazai sörgyártó pénzügyi mutatói estek a koronavírus-járvány következtében, hiszen a kiskereskedelmi forgalom élénkülése csak részben kompenzálta a vendéglátóhelyi sörértékesítés kiesését – írja összeállításában a vg.hu.

A Heineken Hungária Zrt. árbevétele

  • az előző évi 63,96 milliárd forintról
  • 58,46 milliárdra csökkent tavaly,

miközben

  • a 4,03 milliárd forintos profitból
  • 1,55 milliárd maradt.

A Dreher Sörgyárak Zrt. forgalma

  • 60,7 milliárd forintról
  • 57,67 milliárdra esett,

míg a 2019-es

  • 3,41 milliárd forint nyereség szinte teljes egészében eltűnt, tavaly már csak
  • 84 millió forint szerepelt ezen a soron.

A Borsodi Sörgyár Kft.-t is megtépázta a pandémia:

  • a 44,6 milliárd forintos bevétel
  • 40,57 milliárdosra karcsúsodott,

az adózott eredményt tekintve pedig

  • a csaknem 400 milliós pluszból
  • kétmilliárd feletti mínusz

lett.

Mindezt már a Magyar Sörgyár­tók Szövetsége éves jelentése sejtette:

a 6,177 millió hektoliteres teljes értékesítés éves alapon 7,5 százalékos mérséklődést tükröz.

A szövetségnek a három nagy gyártón kívül a Carlsberg Hungary Kft. is a tagja, továbbá adatszolgáltatással a Pécsi Sörfőzde is hozzájárult a statisztikához.

A belföldi eladás 9 százalékkal esett, és 5,657 millió hektolitert tett ki, az export viszont 12 százalékkal nőtt, az 521 ezer hektoliteres mennyiség a hazai termelés 9,7 százalékának felelt meg. Eközben a hordós sör forgalma tavaly az előző évi mennyiségnek csaknem a felére zsugorodott, az eladott 297 ezer liter a hazai iparági összforgalom mindössze 4,8 százaléka.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

Újabb nyugtalanító részletek a krakkói vérengzésről

A lengyel belügyminisztérium megerősítette, hogy a krakkói lövöldözés elkövetője lengyel állampolgár. Az Onet értesülései szerint a férfi a Szentkereszt vajdaságbeli Ostrowiec Świętokrzyskiből származó Michał O.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×