Ürge-Vorsatz Diána magyarázata szerint Brüsszel alapvető célja a karbonár bevezetése, vagyis, hogy legyen egy bizonyos költsége, ára a szén-dioxid-kibocsátásnak. Ezt többféleképp lehet megvalósítani, többek között az úgynevezett emissziókereskedelmi rendszer keretében, amiben ugyan mindenki felelős a kibocsátásáért valamilyen módon, ám akinek túlzottan sokat kellene csökkentenie, az egy más területen végzett, kicsit olcsóbb beruházással is végrehajthat kibocsátás-csökkentést – magyarázta a szakember.

Az első kardinális kérdés tehát, hogy kinek kell fizetnie: a nagy kibocsátóknak, vagy adott esetben a lakosságnak, akik minimálisan, de mégiscsak szennyezhetik a környezetet? A CEU professzora szerint végeredményében mindenki fizet, aki kibocsájt, csak így talán sikerülhet elosztani a költségeket úgy, hogy ahol a legalacsonyabb a kibocsátáscsökkentés költsége, ott történjen a legtöbb beruházás.

„Ez így elméletileg szépen hangzik, gyakorlatban nem vagyok benne biztos, hogy ez így tényleg meg tud valósulni”

– jegyezte meg.

Konkrét példaként említette, hogy Magyarországon a legnagyobb kibocsátás-csökkentési lehetőségek a lakosságnál, különösen az épületek tekintetében vannak, hiszen azok nagyon energiapazarlók – túl sok fűtési energia meg kárba azért, mert nem energiahatékony a hazai épületállomány. Ez főként azért gond, mert ma már tudható, hogy miként lehet nullenergiásra felépíteni vagy felújítani az épületeket, vagyis a meleg víz és energia rezsije nagyjából évi nulla forint is lehetne.

Így aztán bár helyesnek tűnt sokáig, mára kiderült: az elmúlt évtizedekben történt

panelfelújítások kifejezetten rossz irányt jelentenek,

tekintve, hogy azzal mindössze 20-30, legfeljebb 50 százalékos energiamegtakarítás érhető el, ráadásul csak a fűtés tekintetében – jegyezte meg Ürge-Vorsatz Diána.

Ezzel szemben egy nullenergiás épület – tette hozzá a professzor –, gyakorlatilag úgy van kialakítva, hogy az összes saját energiaigényét fedezi egy éves mérlegben. Hiszen ezek energiahatékonyság szempontjából nagyon jól vannak megtervezve, illetve, ha már egy kész épületről van szó, akkor kiváló a szigetelésük, ami lehetővé teszi például az összes hőhíd kiküszöbölését. „Az energiaigénye rendkívül kicsi, hiszen maguk az emberek és a benne lévő berendezések fűtik, így gyakorlatilag nincs szüksége külső energiabefektetésre, vagy csak nagyon kevésre.” Ezen túlmenően olyan jól vannak szigetelve és árnyékolva is, hogy hűtési rápótlást sem igazán igényelnek. A szigetelésen túl egy nullenergiás épület jellemzően sok napelemmel – vagy egyéb megújuló energiatermelési eszközzel – van felszerelve, ezáltal

megtermeli a saját energiaigényét, beleértve például a háztartási gépekhez szükséges áramot is.

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi testületének alelnöke szerint egy nullenergiás épület kialakítása egyáltalán nem olyan nagy költségigényű. Ugyan az energiahatékonysággal és a megújulóenergia-termeléssel kapcsolatban vannak beruházási költségek, viszont ezáltal elkerülhető sok más beruházás. Például ezekbe az épületekbe sokszor nem szükséges fűtésrendszert beépíteni, például kazánt lehet, hogy egyáltalán nem, vagy legfeljebb egy sokkal kisebbet (ezeknek sokszor hőpumpás megoldásaik vannak). Ha pedig kereskedelmi, például irodaépületekről van szó, jóval több tér és hely jut az eredeti célra (pl. irodákra), és nem kell annyi kiszolgáló helyiség – tette hozzá Ürge-Vorsatz Diána.