Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.01
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: magyarepitok.hu/BERNAT BENJAMIN LASZLO

Akár már jövőre épülhet a harmadik sztráda Erdély felé

Hamarosan megkezdődik a területszerzés, nyáron már a kivitelezési közbeszerzés is megjelenhet az M49 autóút Mátészalka és Ököritőfülpös közötti szakaszára – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. február 26-án, Szatmárnémetiben. A tárcavezető, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa a határmenti régiók, települések együttműködéseinek, kapcsolatainak bővítési lehetőségeiről tárgyalt Szatmár megye elöljáróival.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy míg korábban egyetlen gyorsforgalmi összeköttetés sem létezett Magyarország és Románia között, 2010 óta már két négysávos út épült meg Erdély felé. Az M43 az M5-ből leágazva vezet Szeged érintésével Arad irányába. Az M35–M4 teljes hosszban tavaly elkészült, Debrecen utáni szakaszai pedig Nagyvárad felé teszik lehetővé a gyors, kényelmes és biztonságos eljutást.

Palkovics László elmondta, hogy a harmadik összeköttetés az M3 autópályától induló M49 autóút kiépítésével valósul majd meg. Az autópályává fejleszthető négysávos kapcsolat két ütemben épül meg.

A Mátészalkától Ököritófülpösig tartó szakasz kivitelezési közbeszerzése júniusban elrajtolhat, a szerződést 2022 elején köthetik meg.

A munkálatok a forrásbiztosítást követően így akár már jövőre megkezdődhetnek. A Csenger országhatárig vezető folytatás tervezési szerződése idén tavasszal megszülethet, a kiviteli tervek ezt követően egy éven belül rendelkezésre állhatnak.

A magyar kormány 2020-ban döntött a gazdaságfejlesztési zónák létrehozásáról annak érdekében, hogy a történelmi régiók versenyképes gazdasági egységekként fejlődhessenek tovább. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna célja Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék országhatárokon átnyúló hatású, átfogó fejlesztése. A tervek szerint a zónák meghatározó szerepet töltenek be a gazdaság újraindításában, növekedésének vírusválság utáni, gyors helyreállításában – olvasható az IMT sajtóközleményében.

Határon átnyúló együttműködések

A Palkovics László vezette delegáció a közös fejlesztési lehetőségekről, Magyarország és Románia határ menti infrastruktúrájának korszerűsítéséről egyeztetett Pataki Csabával, Szatmár megyei tanácselnökkel, Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs képviselőkkel.

A miniszter-kormánybiztos kifejtette: Szatmárnémeti a magyar és az ukrán határhoz való közelségének köszönhetően különösen alkalmas a határon átnyúló együttműködésekre. A megyeszékhely regionális szerepét erősíti, hogy a városban található Románia egyik legnagyobb, 70 hektáros ipari parkja és egy nemzetközi repülőtér. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna és Szatmár megye között a felsőoktatásban, szakképzésben és innovációban is érdemes szorosabbra fűzni a kapcsolatokat.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×