Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Szijjártó Péter: a magyar bankrendszer is felkészültebb, mint a 2008-2009-es években volt

Sikeresnek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Bankszövetséggel folytatott együttműködést a koronavírus-járvány idején több gazdasági területen is.

A tárcavezető a Magyar Bankszövetség online évzáró rendezvényére küldött videoüzenetben, megköszönve az együttműködést, példaként kiemelte: fontos volt a hiteltörlesztési moratórium bevezetésével magyar vállalkozások tízezreinek és emberek százezreinek átmenetet biztosítani a járvány idején.

Kitért arra is, hogy míg a világgazdaságból szinte kizárólag negatív hírek érkeznek, "addig mi Magyarországon napról napra jelentünk be újabb és újabb beruházásokat".

Az Eximbankkal kapcsolatban felidézte: novemberben az eddigi legnagyobb, 60 milliárd forint értékű kötvénykibocsátását hajtotta végre, valamint egy kétoldalú, 200 millió eurós hitelfelvételről is sikerült megállapodást aláírni. Így a következő időszakban a magyar cégek megnövekedett finanszírozási igényét is ki tudják majd szolgálni - közölte. Sok piaci lehetőség megnyílt a jelenlegi időszakban az exportképes magyar vállalatoknak.

Utalt arra, hogy a járvány miatt a világgazdaság eddigi növekedési üteme megtört, annak mindenképpen hatása van a magyar gazdaságra, mivel a világ egyik legnyitottabb gazdasága. Magyarország egyike a világ azon 35 országának, amelyek évente 100 milliárd euró exportteljesítményt képesek előállítani, ráadásul az elmúlt hat évben évről-évre megdőlt az exportrekord - sorolta.

Hozzátette: ha 10-12 évvel ezelőtt jött volna egy ilyen válság, az biztosan "ledöntötte volna a lábáról" az egész magyar gazdaságot. Az elmúlt tíz év megfeszített munkája eredményeképpen ma már van olyan életerős a magyar gazdaság, hogy ellen tud állni egy ilyen válságnak. A magyar bankrendszer is felkészültebb, mint volt a 2008-2009-es években. A magyar bankok helyzete is kellően stabil - mondta, hozzátéve: erre szükség volt, és lesz a következő időszakban.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az új világgazdasági korszak hosszú távú nyertese lesz Magyarország, amihez szükség van a pénzügyi szektorral való jó együttműködésre is.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×