Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nagy István agrárminiszter előadást tart az 57. Közgazdász-vándorgyűlésen a Nyíregyházi Egyetemen 2019. szeptember 5-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagy István: a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van

Az agrártárca 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat: a már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák - közölte az agrárminiszter a Magyar Nemzettel.

A lapban megjelent interjúban Nagy István úgy fogalmazott, hogy "a legkisebbek kezét sem engedik el": már folynak az előkészítési munkálatai annak az 5,5 milliárd forintos új konstrukciónak, amely a kistermelők előrelépését és a helyi piacok létrehozását támogatja.

A miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy a magyar élelmiszeripar megerősödve kerüljön ki a koronavírus-járvány okozta válságból.

Úgy vélekedett, hogy

a mezőgazdaság nagyon jól vizsgázott a járvány idején.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdák sorsa a vásárlók kezében van.

"Amikor a háromféle dobozos tej közül valaki egyet kiválaszt, akkor arról is dönt, hogy kinek a munkahelyét támogatja és kinek a gazdaságát erősíti. Nagyon fontos a tudatos vásárlás elősegítése" - mondta Nagy István a Magyar Nemzetnek.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×