Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
324.72
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Vadkacsa a koronavírus-járvány miatt visszavonásig március 17-én bezárt Aquarius Élményfürdő egyik kültéri termálmedencéjében Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn 2020. március 17-én. A fürdőkomplexum tizenhat medencéjéből több mint kétmillió-hatszázezer liter vizet engedtek le, a medencék és csővezetékek éves karbantartását előre hozták.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Fulladoznak a fürdők, a strandok és a wellness központok

Néhány hónap tartalékuk van mindösszesen a magyarországi gyógy- és élményfürdőknek, aquaparkoknak, strandoknak és wellness központoknak. A 18 ezer embert foglalkoztató vállalkozások eddig fürdőnként több százmillió forint bevételkiesést könyvelhettek el. Most még nem lehet látni, hogy mikor tudnak újranyitni – mondta az InfoRádiónak a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

Mint az Boros László Attila. a szövetség elnökének szavaiból kiderült, külön a fürdőkre vonatkozóan az operatív törzs a mai napig nem hozott semmilyen speciális rendelkezést, vagyis

elvileg, bizonyos szabályok betartásával, akár nyitva is lehetnének.

Azonban, miután a vendégek eltűntek, teljesen érhető módon, a legtöbb létesítmény ideiglenesen zárva tart.

Azt, hogy a fürdők mikor fognak újranyitni, ma Magyarországon senki nem tudja – fogalmazott a Büki Gyógyfürdő vezérigazgatója. Ugyanakkor úgy véli, a létesítmények, helyzettől függően, de úgy fognak kinyitni, ahogyan bezárták a kapuikat: tehát a hatályos üzemeltetési szabályoknak és engedélyeknek megfelelően. Miután pedig az egészségre nézve hasonló kockázat merül fel, mint bármely közösségi térben – egy bevásárlóközpontban vagy koncerten –, így

semmilyen extra kockázatot nem fognak jelenteni a fürdők.

Ráadásul maga az uszodavíz, a fertőtlenítések és a kezelési technológiák miatt azonnal megöli a vírusokat, tette hozzá.

A Magyar Fürdőszövetség felmérése alapján jelenleg

a fürdők a csőd szélén állnak.

Egy és három hónap közöttire tehető az a tartalék, amelyből a munkavállalókat és a számlákat részben vagy egészben fizetni tudják. Boros László Attila ezért azonnali tulajdonosi vagy központi kormányzati segítséget lát szükségesnek, miután a fürdők jellemzően nagyon alacsony jövedelmezőséggel dolgoznak, a március közepi leállás óta pedig sok százmillió forintos bevételtől estek el. Az általa vezetett Büki Gyógyfürdő esetében már több mint félmilliárdos a hiány, tette hozzá.

A szakember meglátása szerint

a kompenzációknál ugyanakkor erősebb dolgokra lenne szükség, ennek érdekében, más ágazatokhoz hasonlóan a Magyar Fürdőszövetség is benyújtotta a javaslatait a kormányzathoz.

Egyrészt a rövid távú helyzetre vonatkozó likviditási problémák kezelésére, valamint a néhány hónap múlva várható újrainduláskor szükséges intézkedésekre, hogy a fürdők eljussanak a 2021-es nyári szezonig élve, üzemképesen.

A KSH legfrissebb elérhető adatai szerint Magyarországon mintegy 18 ezren dolgoznak fürdőkben, strandokon, aquaparkokban és wellness központokban. A szövetség elnöke megjegyezte,

a belföldi, illetve a külföldről érkező turizmus egészen biztosan nem fog újraindulni a fürdők nélkül,

hiszen a hazai vendégéjszakák több mint kétharmada olyan településeken képződik, ahol turisztikailag releváns fürdő van. Vagyis Magyarországon, de vidéken egyértelműen a fürdők hajtják a turizmust.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×