Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
316.12
bux:
0
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay.com

3-6 százalékos hozammal kecsegtető ajánlattal állt elő az Erste

Szeptember elsejétől érhető el az Erste Future Befektetési Program, amely keretében 12 befektetési csomag közül választhatnak az akár kisebb összeget hosszabb távon megtakarítani kívánó ügyfelek.

Minden ügyfélnek szóló, rendszeres megtakarítási lehetőséggel állt a nyilvánosság elé az Erste. Mint Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, a szeptember eleje óta elérhető Future Befektetési Programba több féle befektetési család lett "becsomagolva".

"Azoknak javasoljuk, akik hosszabb távon gondolkodva szeretnének megtakarítani" - foglalta össze Cselovszki Róbert, aki szerint havi 20-30 ezer forinttal már érdemes belevágni ebbe, de akár alacsonyabb összeggel is.

A hozamokra kitérve elmondta, a csomagok három klaszterba tartoznak, ezek alapján a kisebb kockázat vállalásával 3-4-5, nagyobbal 6 százalékos éves hozam érhető el, de emögött "nincs ígéret". Az egyetlen igazi kritérium, hogy Erste-ügyfélnek kell lenni és nyitni egy értékpapírszámlát, amivel aztán semmi tennivaló nincsen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Szakértő a paksi fenékküszöbről: az építése nemzetközi szinten is bravúrmunka lehet

Egy dunai fenékküszöb építésének azonnali megkezdését rendelte el a kormány a Paksi Atomerőmű és Dunaszentbenedek település között – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Összesen csaknem 150 ezer köbméter követ kell ehhez felhasználni. Az InfoRádió erről kérdezte Bíró Tibort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatóság Intézetének vezetőjét.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×