Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Mozdony halad át a megújult balatonboglári vasútállomáson, ahol a Szántód-Kőröshegy - Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítésének és Kaposvár - Fonyód vonalszakasz felújításának átadóünnepségét tartották 2018. június 14-én.
Nyitókép: Varga György

Változott a ferihegyi gyorsvasútra kiírt pályázat - kormánydöntés is várható

Lapértesülés szerint olcsóbban tervezhetik a reptéri vasutat.

Meghosszabbította a megrendelő állami beruházó a Ferihegyi repülőtérre vezető vasútvonal tervezési szerződésének az elkészítését.

A kormány döntésére vár, hogy a hazai vasúti hálózat részeként vagy különálló pályán, az egyik fővárosi nagypályaudvar és a légikikötő között közvetlen járatként működik majd.

Módosította a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő a "Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kötött pályás kapcsolatának kialakítása megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, engedélyezési és tenderdokumentáció elkészítése" nevű pályázatát - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint a módosítás oka, hogy az egyik részfeladat hatósági engedélyezése nem készült el az eredetileg számított határidőre. Ez év nyaráig kellett volna befejezni, miközben az eredeti dátum 2017 vége volt. A szerződéses összeg eredetileg 1,48 milliárd forint, a módosított összeg ennél kevesebb, nem egészen 1,4 milliárd.

A nyertes cégek a Főmterv, az InfraPlan és az Út-teszt.

Feladatuk volt a közlekedésfejlesztési elképzelések vizsgálata egy döntés-előkészítő tanulmányban és az abban kiválasztott fejlesztési elemekből összeállított projektváltozatok megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése. Ezután a legmegfelelőbb tervváltozat kiválasztására kell javaslatot tenniük, illetve a kiválasztott tervre elkészíteniük az engedélyezési terveket, az engedélyezési eljárásokat lefolytatni, a kivitelezésre irányuló tenderdokumentációt elkészíteni és jóváhagyatni.

A nyomvonal tervezett hossza kétvágányú vasúti pálya esetében 8-10 kilométer.

A jelenleg ismert egyik elképzelés szerint a Nyugati pályaudvarral összeköttetésben lévő Kőbánya–Kispest állomásról indulna egy leágazás a 100-as vasútvonalon, amely a repülőtér alatt vagy mellett haladna el. Ott állomást építenek majd, és a kitérő Monornál kapcsolódhat be ismét a fővonali pályába.

Egy másik, a közelmúltban ismertté vált terv szerint nem a hazai vasúthálózat részeként épülne meg a repülőtéri expressz, hanem egy vállalkozó koncessziós formában hozná létre, majd meghatározott ideig üzemeltetné. A kínai CRRC tett ajánlatot a Liszt Ferenc repülőtér és a Keleti pályaudvar közötti összeköttetés elkészítésére. A tervek szerint a nyomvonal a MÁV-vonalakkal párhuzamosan, de külön pályán haladna. A szakaszon 13 híd épülne összesen 5,5 kilométer hosszan, azaz a pálya egyharmadán át magasvasútként haladna.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Megint külföldről kértünk kölcsön pénzt – Jó üzletet kötött Magyarország?

Hárommilliárd euró értékben bocsátott ki eurókötvényt Magyarország szerdán, melyekre több mint 10 milliárd eurónyi ajánlat érkezett. Vagyis első ránézésre jó üzletet kötöttünk, ugyanakkor a lengyelek másnap lényegesen alacsonyabb hozam mellett tudtak hasonló papírokat értékesíteni. Ha Magyarország kockázati megítéléséhez mérjük a papírok hozamfelárát, akkor jobban sikerült a mostani kibocsátás, mint egy évvel ezelőtt. A régióban a lengyelek ugyanakkor ebben a tekintetben is hagyományosan olcsóbban adósodnak el nálunk, míg a románok részben az elmúlt egy év piaci feszültsége miatt lényegesen nagyobb felárat kénytelenek fizetni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×