Infostart.hu
eur:
380.34
usd:
322.99
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Pixabay

Ennyivel szegényebb az Y-generáció a korábbiaknál

Pénzügyileg drasztikusan rosszabb a helyzete a millenniumiként is emlegetett Y-generációnak, mint az előző nemzedékeké volt - derült ki egy felmérésből.

2017-ben egy 35 év alatti felnőttnek 16 százalékkal többet kellett költenie lakhatásra, mint egy vele egykorúnak 2007-ben. Egy évtized alatt az egészségügyi kiadások 21 százalékkal, az oktatásra fordítandók pedig 65 százalékkal nőttek. Sőt, a globális adatok azt mutatják, hogy a diákhitel költségei 2004 óta összesen 160 százalékkal növekedtek - írta a Qubit a Deloitte nemzedéki vizsgálata alapján. A globális felmérés a 1983 januárja és 1994 decembere közötti évtizedben születettek fogyasztási és költési szokásairól készült 42 ország több mint 13 ezer érintettjének megkérdezésével.

Nem ők változtattak

A felmérés egyik hipotézise az volt, hogy a millenniumi nemzedék vagy Y-generáció alapvetően változtatott a fiatal felnőtteket korábban jellemző fogyasztási szokásokon.

A kutatók ugyan észleltek némi attitűdváltozást, ám mint kiderült, az Y-generáció költekezési kedve nem ideológiai okokból vagy a divattrendek miatt csökkent. Az ok prózaibb.

Az élet drágább, a pénz viszont kevesebb lett.

A kutatók szerint az élelmiszerre, alkoholra, szórakozásra fordított összeg aránya alig változott az elmúlt két évtizedben. Vagyis a mai fiatal felnőttek nem a nemzedéküket kritizálók szerint finnyás ízlésüket fémjelző avokádókrémes pirítósra költik a pénzüket, hanem az egyre drágább kötelező kiadásokra.

Kevesebb a fizetés

A teljes munkaidőben dolgozó Y-férfiak átlagos reáljövedelme 18 százalékkal, illetve 27 százalékkal kisebb, mint az előző (X-), illetve a baby boom nemzedék tagjaié volt ugyanennyi idősen. A nőknél ez a különbség valamivel kisebb, 12 és 24 százalék.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×