Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Pixabay.com

Már megint akciózik a bitcoin

A tavalyi többszöri beszakadás után most kilőtt az árfolyam.

Jelentősen emelkedett, idei csúcsra nőtt kedden kora reggel a bitcoin árfolyama a luxembourgi székhelyű Bitstamp kriptodeviza kereskedelmi platformon. Volt egy pillanat, amikor a kriptovaluta árfolyama kora reggel 22 százalékos nyereségen is állt a hétfői záróértékéhez képest, ekkor 5080 dolláron, tavaly november óta legmagasabb szinten jegyezték.

A nyereség némileg csökkent délelőtt kilenc órára, amikor 4730 dolláron állt, ez 14 százalékos drágulásnak felel meg, idén még nem volt ilyen magas a jegyzése.

A bitcoin erősödését a brexittel kapcsolatos bizonytalanság, valamint az a bejelentés váltotta ki, hogy az amerikai értékpapírpiaci felügyelet (SEC) két bitcoin-alapú tőzsdén jegyzett befektetési alap (ETF) létrehozását engedélyezte.

A bitcoin 2017 decemberében rekordszinten, 19 666 dolláron állt, de többszöri zuhanás után a tavalyi évet 3870 dolláron zárta a bitcoin, amelynek az árfolyama a következő három hónapban nem mozdult el jelentősebben.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×