Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
309.55
bux:
133642.79
2026. április 27. hétfő Zita

Rosszul teljesítettek tavaly a nyugdíjalapok

Alacsony szinten, sőt a legtöbb porfólió esetében mínusszal zártak 2018-ban a nyugdíjpénztári alapok. Ennek hátterében az áll, hogy rossz a kamatkörnyezet és a tőzsdék sem teljesítettek jól – mondta az InfoRádiónak Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

A nyugdíjpénztárak az ügyfelek pénzét biztonságra törekvő módon fektetik be, hosszútávra, de vannak költségek, melyek csökkentik a hozamot – fogalmazott az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő. Tavaly mind a banki, mint az államkötvények kamatai nagyon alacsonyak voltak – tette hozzá.

Kiemelte: bár az Államadósság Kezelő Központ inflációkövető államkötvényeket kínál, ezek jelentős része azonban csupán magánszemélyeknek elérhető, így a prémium papírok a nyugdíjpénztáraknak nem állnak rendelkezésre.

A nyugdíjalapok portfóliójában lévő kötvényállomány egészen minimális pénzt hozott, talán 1 százalékot

– hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve: a költségek azonban szinte az egészet el is viszik.

Az óvatos, kiegyensúlyozott alapok bár biztonságosabbak, alacsony hozamot jelentenek, a merészebb megoldásokban azonban több a tőzsdei papír, például nyugati, esetleg egzotikusabb államok részvényei. A tavalyi év rossz volt a világ tőzsdéi számára, a hozamuk átlagban is negatív volt, a kínai és a török börze kiemelten rosszul teljesített.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Igazi „nagyágyúk” távoznak a Parlamentből – íme az üzenetük, és a reakciók

Orbán Viktor, a Fidesz–KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát. A KDNP vezetői, köztük Semjén Zsolttal, sem ülnek be a parlamentbe, mint ahogy a Fideszből Kósa Lajos és Bánki Erik sem.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Cseh Tibor András
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke
Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fordulat körvonalazódik Iránban - Mit csinálnak a tőzsdék?

Hétvégén ismét összeomlottak az iráni tárgyalások, miután az amerikai delegáció indulása Pakisztánba az utolsó pillanatokban lett lefújva. Ezt követően többnyire esést hozott a ma reggeli kereskedés Ázsiában, Európában pedig vegyesen teljesítenek a vezető részvényindexek, miközben a magyar tőzsde lefordult. Ugyan hozott egy pillanatnyi felpattanást, hogy Irán váratlanul egy új javaslatot juttatott el az USA-hoz, ami többek között a Hormuzi-szoros megnyitását és a háború lezárását kezdeményezi, de inkább a bizonytalanság dominálja a hangulatot. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×