Infostart.hu
eur:
385.39
usd:
332.12
bux:
121966.9
2026. január 16. péntek Gusztáv

Fontos üzenetet kaptak a nyugdíjasok a kormánytól

Évi 45 milliárd forinttal több marad a nyugdíj mellett dolgozók zsebében.

Jelenleg nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, ez a szám az idén akár hetvenezerrel is emelkedhet – mondta a Magyar Időknek a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András elmondta: a nyugdíjasoknak jelenleg már csupán a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetniük, ez 14 százalékos megtakarítást jelent az érintetteknek. Tavaly bruttó százezer forintból 71 ezer forintot kapott meg egy dolgozó nyugdíjas, idén viszont már 85 ezer forinthoz juthatnak az érintettek. Ez azt jelenti, hogy százezer forintos bérnél egy év alatt 168 ezer forinttal több marad a nyugdíjas munkavállaló zsebében.

Tállai András kitért arra is, hogy bizonyos ellátások csak akkor járnak, ha a munkavállalók járulékot fizetnek, így az érintettek nem számíthatnak táppénzre vagy az úgynevezett félszázalékos kiegészítő nyugdíjemelésre, de az új szabálynak éppen az a lényege, hogy a lehető legtöbb pénzt kapják kézhez a fizetésükből a munkaerőpiacra visszatérő nyugdíjasok.

"A nyugdíj mellett munkát vállalókat ezentúl is minden olyan társadalombiztosítási ellátás megilleti, amit eddig nyugdíjasként igénybe vehettek. Ebben semmilyen változás nem lesz, ugyanúgy jár tehát a kórházi és a háziorvosi ellátás, s felkereshető a szakrendelés is, mint eddig" – mondta a miniszterhelyettes. A Pénzügyminisztérium 45 milliárd forintos kieséssel számolt, vagyis ekkora összeg maradhat idén pluszban a dolgozó nyugdíjasoknál, illetve az őket foglalkoztató cégeknél.

A legfrissebb kimutatások szerint nagyjából 75 ezer ember dolgozik munkaviszonyban nyugdíj mellett, az ő esetükre vonatkozik a járulékcsökkentés. A megbízással vagy más módon dolgozók létszáma szintén megközelíti a 75 ezret.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×