Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Nyitókép: Pexels

Egységes V4 Smart City: Varsóban ugyanazzal az applikációval vehetünk jegyet, mint Budapesten

Elkezdték kidolgozni a V4-es országok egységes Smart City platformját - mondta az InfoRádió Okosvilág című műsorában a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója, Veres Mihály.

A kezdeményezés a digitális szolgáltatások - Smart city, elektronikus fizetés - határon átnyúló igénybevételét segíti - mondta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója, Veres Mihály.

A kezdeményezés alapja az volt, hogy ne csak országhatárokon belül, adott nemzeten belül legyenek egységes szolgáltatások, hanem országhatárokon átívelően is.

Akár a parkolást, akár az útdíjat, vagy akár egy közlekedési jegyet ugyanazzal az applikációval tudjunk megvenni például Varsóban és Budapesten.

"Az ezzel kapcsolatos elektronikus fizetési fejlesztések nagyon izgalmasak, hiszen ezek által a közlekedésen túl más turisztikai szolgáltatásokat is rá lehet majd kapcsolni egy ilyen rendszerre" - emelte ki Veres Mihály.

A projekt első fázisa zárult le, ebben, még a magyar elnökség idején, kiépítették a szakmai együttműködéseket a V4-ek között. Az első év tapasztalata alapján további egy-két év szükséges a pilot-projektek indításához és kiértékeléséhez,

három-négy év múlva pedig már működhetnek ezek a szolgáltatások

- prognosztizálta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×