eur:
388.38
usd:
360.33
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Bogsch Erik: a hamisítás elleni rendszer óriási pluszberuházást jelent a cégeknél

Legalább 4 milliárd forintos beruházás szükséges ahhoz a Richter Gedeon Nyrt.-nél, hogy megfeleljenek a jövő évtől hatályos európai uniós előírásnak, amely kötelezővé teszi a gyógyszereken az egyedi termékazonosítót - mondta el az InfoRádiónak Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója.

A jövő évtől minden gyógyszerdobozon meg fog jelenni egy egyedi szám, amelynek alapján be lehet azonosítani: melyik beteg kapta meg az adott készítményt. Ez a hamisítás elleni rendszer ugyanakkor óriási pluszberuházást jelent a cégeknél. Az informatikai rendszer felújítása és működtetése szintén óriási teher - mondta el az InfoRádiónak a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

"Úgy gondolom, hogy ez azért nem okvetlenül szükséges - és általában a gyógyszeriparnak ez a véleménye -, mert

a hamisított gyógyszerek minimálisak, és elsősorban interneten keresztül terjednek.

Tehát azt kellett volna korlátozni, és nem egy ilyen hatalmas terhet róni az egész rendszerre" - vélekedett Bogsch Erik.

Hiszen - tette hozzá - ezzel nem csak a gyártókra, hanem a nagykereskedelemre és a patikákra is jókora pluszteher hárul.

A Richternél ez körülbelül négymilliárd forintos pluszberuházást jelent, és a rendszer működtetése is többszáz millió forintos pluszköltség lesz - mondta a vezérigazgató.

Az egyedi azonosítót egyébként a gyógyszerek dobozára kell ráütni, ahol ráadásul sok esetben nagyon kevés hely is van.

"Tehát még az is külön probléma lesz, hogy hova helyezzük el, az előírásoknak megfelelően ugyanis elég sok mindent kell kötelezően szerepeltetni a dobozon" - világította meg Bogsch Erik.

A dobozokon feltüntetett számok azután bekerülnek egy központi rendszerbe, és annak alapján visszakereshető lesz, hogy egy adott doboz gyógyszer a patikában végül kihez került.

Bogsch Erik: a hamisítás elleni rendszer óriási pluszberuházást jelent a cégeknél

"Ez nyilván

olyan országokban, ahol a gyógyszer-hamisítás komoly probléma, jó megoldás lehet, ott viszont ezt nem vezetik be"

- fűzte hozzá Bogsch Erik.

Az új előírást az Európai Unió országaiban kell kötelezően alkalmazni, de több más ország is bevezeti, például Kína, Oroszország, Brazília, és az Egyesült Államok is előbb-utóbb megteszi.

"Ha valamit egy világrészben vagy gazdasági tömbben elkezdenek, azt rendszerint a többiek is bevezetik. Csak az a baj, hogy mindegyik rendszer más: az európia uniós rendszer egyféle, de a brazil vagy a kínai ettől eltérő, tehát nekünk arra is fel kell majd készülnünk" - mutatott rá a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
GEN Z Fest május 9-én az Akváriumban – pénzről, bátran

GEN Z Fest május 9-én az Akváriumban – pénzről, bátran

A Z generáció tagjai aktív pénzkeresők, adót fizetnek, lakbért, rezsit és tandíjat, mindeközben próbálnak megtakarítani, mégis úgy érzik, hogy nem eléggé tájékozottak a pénzügyi kérdésekben. Ez nem meglepő, mert a gazdasághoz kötődő egyetemi szakokon kívül sehol nem tanítják a pénzügyi ismereteket, a család idősebb tagjai pedig nem tudják érthetően átadni ezt a tudást, vagy akár ők maguk sincsenek tisztában alapvető gazdasági és pénzügyi fogalmakkal. A GEN Z Fest-en, május 9-én szakértők segítenek tisztázni a pénzügyi kérdéseket, legyen szó lakhatásról, vállalkozásról vagy befektetésről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×