eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Az eddigi kevés után most még kevesebb juthat egészségügyre?

Az eddigi kevés után most még kevesebb juthat egészségügyre?

Míg az előző uniós pénzügyi ciklusban 560 milliárd forint uniós pénhez jutott a magyar egészséggy, addig a 2014-2020 közötti cilusban 157 milliárd forint uniós pénz hívható le - hangzott el a Medicina Fórum konferenciáján.

A mostani ciklusra vonatkozó célok között elsőrendű, hogy legalább két évvel emelkedjen a magyarok születéskor várható élettartama - mondta Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a Világgazdaságnak.

Az is fő célkitűzés, hogy a halálozások aránya legalább tíz százalékkal csökkenjen.

Prioritás az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése, erre 56,6 milliárd forintot szánnak.

A helyettes államtitkár megemlítette azt is, hogy 2018-2019-ben további 8-8 százalékkal nő majd a rezidensek bére. 2020-ig 28,4 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi alapellátás fejlesztésére is.

Az országok GDP-jéből egyre nagyobb részt kell egészségügyi kiadásokra fordítani - mondta Kosztolányi György, az MTA orvostudományi osztályának elnöke. A források felhasználását viszont racionalizálni kell, mert

az nem lehet válasz az egészségügyi kormányzat részéről, hogy nincs pénz műtétekre vagy eszközbeszerzésre.

Az egészségügyi célú ráfordítások mennyiségéről korábban az Eurostat kimutatása alapján írtunk. A statisztikából kiderül: jóval kevesebbet költünk egészségügyre, mint az EU átlag: nálunk a GDP-nek 5,3%-át teszik ki ezek a kiadások, míg az uniós átlag 7,2%.

Az állami kiadások eloszlása

(a teljes kiadás arányában)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×