Infostart.hu
eur:
385.46
usd:
331.65
bux:
120992.13
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Alapítványokat hozhat létre a kormány

Az Országgyűlés kedden lehetővé tette, hogy a kormány alapítványokat hozzon létre külön törvény felhatalmazása alapján. A parlament döntött arról is, hogy az első ilyen közhasznú testület a Habsburg Ottó Alapítvány lesz.

A parlament 115 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el az államháztartási törvény módosítását, fideszes és kereszténydemokrata képviselők javaslatára.

Az előterjesztők, köztük Lázár János (Fidesz) és Semjén Zsolt (KDNP) indoklásukban emlékeztettek, a kabinet jelenleg nem jogosult alapítványokhoz történő csatlakozásra, továbbá azok alapítására sem.

A törvénymódosítás rövidíti a kormány által alapított alapítványok nyilvántartásba vételének határidejét, és felhatalmazza a kabinetet, hogy kijelölje az alapítói jogok gyakorlására jogosult személyt.

A Ház ezzel párhuzamosan - ugyanezen kormánypárti képviselők kezdeményezésére - elfogadta a Habsburg Ottó Alapítvány létrehozásáról szóló törvényjavaslatot, amely így az első kabinet által létrehozott köztestület lett.

Az erről szóló jogszabály alapján az alapítvány feladata Habsburg Ottó szellemi örökségének méltó módon történő kezelése, valamint hagyatéka történelmi jelentőségű részének egységes gyűjteménybe rendezése lesz.

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×