Infostart.hu
eur:
385.45
usd:
331.88
bux:
122004.44
2026. január 16. péntek Gusztáv

Belendült a lakáspiac

A tavalyi trendforduló után idén tovább élénkülhet a magyarországi lakáspiac - áll a Magyar Nemzeti Bank első Lakáspiaci jelentésében. Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: mind a makrogazdasági környezet, mind pedig a kormányzati ösztönzők segítik a lakáspiaci élénkülést idén.

Mindenképpen fordulópontot látni a lakáspiacban, ami már tavaly elkezdődött, ezzel párhuzamosan pedig bővül a lakáshitelezés is. Ugyanakkor ebben az élénkülésben látszik egyfajta szegmentáltság. Egyrészt a használt lakások felé irányul a kereslet, amiben szerepet játszik, hogy nagyon alacsony a kínálat, de alacsony az építkezések száma is. Másrészt területi alapon is tisztán látható a szegmentáltság: elsősorban a budapesti és az agglomerációs, valamint a soproni és a Győr környéki piac élénkült – ismertette a jegybank lakáspiaci felmérésének eredményeit az MNB ügyvezető igazgatója.

Virág Benedek beszámolt arról, hogy 2015 folyamán az új lakáshitelek volumene mintegy 50 százalékkal bővült, tehát e téren jelentős élénkülés tapasztalható. Ezzel együtt összességében a lakáspiaci hitelállomány továbbra is zsugorodik, 4,6 százalékkal a 2015-ös év folyamán. Ennek az az oka, hogy a válság előtt felvett túlzott hitelkiáramlás hatására olyan az állomány, amelynek az amortizációja – tehát a visszafizetések, a tőketörlesztések - meghaladja az új kihelyezéseket.

Összességében 2015-ben több mint tíz százalékkal emelkedtek a lakásárak. Ám a lakásárakban is megmutatkozik a szegmentáltság, elsősorban a budapesti és a nyugat-magyarországi régióban – mutatott rá az ügyvezető igazgató.

Ami pedig a jövőt illeti: minden tényező a további élénkülés irányába hat.

Keresleti oldalon nagyon élénk lakástámogatási program kezdődött. A családi otthonteremtési kedvezmények mellett az áfa-csökkentés is serkentő hatású, de ezt segíti az alacsony kamatkörnyezet is, ami kedvez a hitelfelvételnek és ezáltal a lakásvásárlásnak is. Emellett élénkítőek a kedvező makrogazdasági folyamatok is, amik a lakosság számára a foglalkoztatottságban és a reáljövedelmek növekedésében érhetőek tetten – mondta Virág Benedek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×