Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ömlik a pénz a Balatonba

Megtörténtek az egyeztetések az irányító hatóságokkal arról, hogy milyen támogatási konstrukcióban juthat el a több mint 300 milliárd forintnyi forrás a tavalyi kormánydöntésben meghatározott balatoni fejlesztési célokra, a pályázatok folyamatosan jelennek meg - számolt be Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén.

A pályázatok kiírásánál, valamint a források odaítéléseknél fontos konzultációs szerepet kap a BFT. A tanács elnöke, Bóka István kifejtette, június végéig meg kell jelenniük a balatoni fejlesztésekkel kapcsolatos kiírásoknak, és 2017 június 30-ig meg kell történniük a forráslekötéseknek.

Tavaly Balatonfüreden jelentették be kormányzati képviselők, hogy olyan mértékű támogatást kaphat az üdülőrégió a komplex stratégiai céljainak megvalósításához, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Több mint 300 milliárd forintnyi uniós és hazai forrásból a régió olyan régi álmai valósulhatnak meg, mint a balatoni körvasút, a bringaút fejlesztése, a Sió-zsilip és a Sió-csatorna rekonstrukciója, de jut a forrásból a kis- és középvállalkozói szektor támogatására, a balatoni hajózási társaság pedig 2 milliárd forintot költhet a hajóflottája megújítására, és 2 milliárdot kikötőépítésre.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a  baj a Magyarországot is érintő tervekkel

Kétszeres pénzeső jöhet az unióból, ám figyelmeztetnek: nagy a baj a Magyarországot is érintő tervekkel

A Horizon Europe következő, 2028–2034-es ciklusa történelmi léptékű forrásokat mozgósítana az uniós kutatás és innováció támogatására, de a jelenlegi tervezet több ponton nem ad elég erős garanciát a pénz hatékony felhasználására az Európai Számvevőszék friss jelentése szerint. Az elemzés hangsúlyozza, hogy a költségvetés közel megduplázása önmagában nem biztosít nagyobb gazdasági és versenyképességi hatást, ha a célok, az irányítás és a teljesítménymérés továbbra is hiányos. A Számvevőszék különösen kockázatosnak tartja az uniós hozzáadott érték tisztázatlanságát és a gyenge eredményindikátorokat egy ekkora program esetében. A jelentés összképe szerint a Horizon Europe komoly lehetőség, de csak akkor válhat valódi növekedési eszközzé, ha a szabályozás és az ellenőrzés érdemben erősödik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×