Bár a 2013-as rekord nem ismétlődött meg, tavaly is emelkedtek a földárak - derült ki az FHB termőföldindex elemzéséből. A bank vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: a földárakban földrajzilag és művelési áganként is eltérés tapasztalható.
"Az FHB termőföldindex 2014-ben is növekedést mutatott. Mivel a 2013-as év a földár szempontjából rekordévnek számított, a 2014-es év már nem érte el ezt a szintet, de a drágulás alig maradt el a 2013-as évtől" - mondta Takács Zoltán, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese az InfoRádiónak.
Hozzátette: az FHB termőföldindex az indulása, tehát 2000 óta szinte megháromszorozódott, vagyis a föld átlagos ára 2014-ig több mint háromszoros mértékben emelkedett. A föld nominális értékének változása az elmúlt 1 évben közel 14%-os volt, ez jelentős mértékben meghaladja bármilyen befektetéssel elérhető érték növekedését.
"Ha a szántóföldek átlagos értékét nézzük, akkor a 2013. évi 945 ezer forinttal szemben 2014-ben átlagosan 1 millió 87 ezer forintba került egy hektár szántóföld" - fogalmazott a vezérigazgató-helyettes.
Mint mondta, az ország területe nem egységes. 2013-ban a Dél-Dunántúlon volt jelentősebb értéknövekedés, mintegy 34%-os drágulást mutatott a földforgalom. Más területeken, többek között a Közép-Dunántúlon vagy a Dél-Alföldön az elmúlt egy évben tapasztaltak jelentős értéknövekedést.
"Művelési áganként nézve megállapítottuk, hogy a szántók ára 2007 és 2014 között folyamatos és monoton módon növekedett és az elmúlt hét évben megduplázódott. Más művelési ágaknak inkább az elmúlt néhány évben gyorsult fel az értéknövekedése. Az erdők értékének növekedése például a tavalyi évig 60 százalékos dráguláson ment keresztül. A szőlő- és gyepművelési ág is jelentős mértékű növekedést mutatott" - mondta Takács Zoltán.
Az FHB elemzése szerint a tavaly életbe lépett új földforgalmi törvény erőteljesen korlátozza a földvásárlást, mint alternatív befektetési termék lehetőséget, de a műveléssel és a támogatási rendszer igénybe vételével továbbra is kedvező hozamok érhetők el.
Hanganyag: Panulin Ildikó





