eur:
394.37
usd:
370.04
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Krisán: mannaként várják a vállalkozások az uniós támogatásokat

Indokolt a pályázati kiírások felgyorsítása - véli a Kavosz Zrt vezérigazgatója. Krisán László azt mondta: a magyar vállalkozásoknak a legjobban a vissza nem térítendő támogatásokra van szüksége.

"Ez a felpörgetés, felgyorsulás abszolút indokolt, támogatható és szükséges. A kiírandó pályázatokra van egy éves fejlesztési keret, az ÉFK, ami egy évvel korábban meghatározza az adott évre vonatkozó kiírásokat, azok összegszerűségét, és azt, hogy milyen célra kell fordítani. Ebben csúszásban vagyunk, ezt fel kell az év végére gyorsítani" - mondta a KAVOSZ Zrt vezérigazgatója.

Krisán László hozzátette, az, hogy 2017 közepéig mindent kiírjanak, teljesen reális, normális és javasolt metódus volt.

"Tartalmi tekintetben komoly felvetések vannak, amelyeket nagyon át kell tudni nézni, és ki kell találni, működőképesek-e. Hiszen a hazai vállalkozások mannaként várják ezeket a pénzeket, amelyek közül természetesen a vissza nem térítendő támogatásokat. Ezért nem szabad őket elítélni, és ez a mai konferenciának ez egy fontos üzenete volt. Egy hazai vállalkozó egy hétéves válság után elég leharcolt állapotban van, arra törekszik, hogy minél hamarabb föl tudjon tápászkodni a földről, és neki tudjon vágni a válság utáni időszaknak, egy komolyabb forráslehetőséggel a hóna alatt, új gépekkel, új technológiákkal, hogy egyáltalán túl tudjon élni a piacon" - fogalmazott a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Krisán László jelezte, hogy a vállalkozások nem fölkészültek, de nem is ez a dolguk, nem kell tudniuk "pályázatiul", ehhez szükségesek a közreműködő szervezetek részvétele.

"Másrészt a 2014-20 közötti pénzek jelentős része termelő beruházást támogat, ami egy jó irány, főleg annak a fényében, hogy ha 2020 után tényleg nem lesz vissza nem térítendő támogatás. Arra kell most törekedni, hogy olyan beruházások induljanak el, amik utána is fognak tudni termelni és önálló lábra tudják állítani a gazdasági fejlődést. Ez egy reális dolog. Az viszont kevésbé az, hogy egy vállalkozó képes lesz arra, hogy ezt megugorja a mai tudásával. Főleg azért, mert nincs még elég rendelkezésre álló pénz ma, a kiírt pályázatok tekintetében vannak elmaradások, azokat be kéne tudni valahogy pótolni. Azt szeretném tehát ösztönözni, az jó irány lenne, ha a vállalkozók kapnának olyan segítséget, amitől tudnának közlekedni a kiírt pályázatok között. Ezeket a legszélesebb körben, a leggyorsabban tudnánk hozzájuk eljuttatni, hogy profitálhassanak belőle" - hangsúlyozta a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×