Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Harmadával több lakás cserélt gazdát idén

Októberben 11 842 lakás cserélt gazdát az országban, ez megegyezik az egy évvel ezelőtti számmal, viszont az idén október végéig megkötött 114 565 adásvétel 34 százalékkal több a tavalyinál - közölte a saját adatain alapuló becslését a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat hétfőn az MTI-vel.

Októberben Kelet-Magyarországon 147 ezer, nyugaton 161 ezer forintos négyzetméteráron vásárolták a panellakásokat. Ugyanezt a főváros pesti oldalán 280 ezer, a Budain pedig 288 ezerért vették.

A téglalakásokért keleten 171 ezer, Nyugat-Magyarországon 192 ezer forintot fizettek a vevők négyzetméterenként, a fővárosban Pesten 286 ezer, Budán 433 ezer, a Belvárosban pedig 486 ezer forintot adtak ezekért.

A Duna House által közvetített lakóingatlanok közül Pest megyében volt a legmagasabb - 7 százalék - az újépítésűek aránya, de a vidéken eladott ingatlanok közül is 6 százalékot tettek ki az új lakások. Budapesten ez az adat mindössze 3 százalék volt.

Az eladók részéről átlagosan mindössze 1-2 százalékos árcsökkentésre volt szükség ahhoz, hogy az eladásra kínált lakás felkeltse a vevők érdeklődését, de a családi házaknál is csupán 3-4 százalék volt októberben az ehhez szükséges eladói árejtés.

A vevői alku sem volt túl nagy, Budapesten a panelra 3, a téglaépítésű lakásra 4, a családi házra pedig 7 százalékot alkudtak a vevők. Vidéken a lakásokra csupán 1 százalékkal volt magasabb az alku, mint a fővárosban, a családi házaknál ugyanennyivel kevesebb, vagyis 6 százalék volt a vevői alku. Egyedül Pest megyében tudtak a házakra 8 százalékot alkudni a vevők.

Októberben a fővárosi vevők 39 százaléka nyilatkozott úgy, hogy befektetési céllal vásárolt ingatlant, ők - átlagosan - 24 millió forintot adtak egy-egy lakásért. Vidéken a fővárosinál alacsonyabb volt a befektetők jelenléte a piacon, de 23 százalékkal így is a második legnagyobb csoport volt.

Minden ötödik vásárló az első lakását vette. Ez 56 négyzetméteres volt és 18,5 millió forintba került.

A vevők 35 százaléka volt vállalkozó, akik átlag 30,5 millió forintot költöttek egy-egy lakásra októberben.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×