eur:
393.5
usd:
364.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ma van a Takarékossági Világnap

A Takarékossági Világnap megtartásáról 1924-ben döntött a Takarékbankok Világszervezete. A takarékosság és a takarékoskodás között van némi különbség - mondta az InfoRádiónak Himár Csilla pénzpedagógus.

A takarékosság ugyanis átgondolt költekezést, vagyis kiadás-csökkentést jelent, a takarékoskodás viszont nem más, mint spórolás, amihez a bevételek növelése is hozzátartozik - tisztázta az alapfogalmakat a Pénzmesék című könyvsorozat szerzője.

"A spórolás ott kezdődik, hogy takarékosan élek, hogyan bánok a pénzemmel mindennapi szinten."

Himár Csilla fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a takarékoskodás nem feltétlenül jelenti a szükségletek megtagadását, tehát nem tévesztendő össze a fösvénységgel.

"A fösvény sosem fogja úgy érezni, hogy elég pénze van ahhoz, hogy ő valakinek számítson. Egyszerűen azért, mert nem ettől lesz valaki valaki."

A takarékoskodás tanulható, de már gyermekkorban, a szülő mintaadásával el kell kezdeni - tette hozzá a szakértő. Himár Csilla szerint nagyon fontos, hogy a gyerekek a szülőktől milyen példát látnak.

Akit viszont gyermekkorában, például a zsebpénz beosztásával nem tanítottak meg takarékoskodni, az felnőtt korában is elsajátíthatja a spóroláshoz szükséges ismereteket - állítja Himár Csilla.

"Kicsit nehezebb lesz, mert ehhez a rossz szokásokat, beidegződéseket kell levetkőzni. A takarékoskodás ugyanis akárhogy is nézem, egy szokás. Éppen ezért az első időben - különösen akkor, ha felnőttként - szokunk rá a takarékoskodásra, nem is az összeg maga a lényeg, hogy mennyit rakunk félre, hanem inkább az, hogy rendszeres legyen ez a rítus."

A szakértő szerint a takarékoskodás nem függ attól, hogy mennyi pénze van az embernek. Sokkal inkább azon múlik, hogy az emberek figyelnek-e arra, hogy miként csökkenthetik a kiadásaikat és növelhetik a bevételeiket.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×