Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megszavazta az 50 milliárd forintos osztalékot a Mol közgyűlése

Megszavazta a 50 milliárd forint osztalék kifizetését a tavalyi eredmény után a Mol Nyrt. éves rendes közgyűlése csütörtökön. Az osztalék részvényenként elérheti az 500 forintot, az eredmény fennmaradó része tartalékba kerül.

A saját részvényre eső osztalékot az osztalékra jogosult részvényesek között részvényeik arányában fizetik ki.

A közgyűlésen a részvényesek 52,6 százaléka képviseltette magát.

Legutóbb a Mol a 2013. évi eredmény után fizetett osztalékot, amelynek összege 60 milliárd forint volt, részvényenként 590 forint.

Az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés elfogadta a Mol csoport nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készített konszolidált éves beszámolóját és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést 4650 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 4 milliárd forint anyavállalati részvényesekre jutó eredménnyel.

A közgyűlés elfogadta a magyar számviteli törvény szerint elkészített éves beszámolót és az erre vonatkozó könyvvizsgálói jelentést is 3189 milliárd forint mérlegfőösszeggel 121 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel, 8 milliárd forint lekötött tartalékkal.

Molnár József vezérigazgató az éves beszámolót ismertetve elmondta, hogy 2014 hektikus és volatilis év volt, amely újabb kihívások elé állította az iparágat. Hozzátette: az alacsony kőolajár miatt kialakult 24 százalékkal alacsonyabb kutatás-kitermelés (upstream) üzletági eredményt nagyrészt kompenzálta a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág, a központi költségek csökkenése és a szervizcégek növekvő hozzájárulása a vállalatcsoport eredményéhez.

Az upstream teljesítménye alapvetően negatív külső tényezők eredménye, így például a kedvezőtlen horvát szabályozói változások, a megemelt bányajáradék, a piacinál alacsonyabb lakossági gázár és a felhalmozott gázkészletek kényszerértékesítése következménye. Pozitív volt ugyanakkor a forint dollárral szembeni gyengülése. A Mol csoport tavaly 511 milliárd forint újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-t (kamat- és adófizetés, illetve értékvesztés előtti eredményt) ért el, amely 1 százalékos csökkenés forint alapon az előző évhez képest - ismertette.

Molnár József szerint 2014 a downstream üzletág éve volt, ezen belül mindhárom szegmens jobban teljesített. A finomítói és petrolkémiai szegmensekben a külső környezet egyértelműen javult, a kiskereskedelemben a magasabb volumen dominált, az eredménytöbblet ugyanakkor jórészt a vállalat hatékonyságnöveléséből származik - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Kifejtette, várhatóan továbbra is a downstream üzletág adja az eredmény nagyobb hányadát, a tisztított EBITDA - hordónkénti 60 dolláros olajár mellett - 2 milliárd dollár lehet 2015-ben, azonban 10 dolláros olajár-ingadozás akár 120-150 millió dollár elváltozást is eredményezhet

Hozzátette, az idén a megváltozott körülmények miatt a várakozásoknál alacsonyabb, 1,5-1,8 milliárd dollár befektetését tervezik, amelynek 40 százalékát a downstream üzletágra fordítja a vállalat, a fennmaradó 60 százalékot pedig upstreamre.

A közgyűlés az Ernst and Young Könyvvizsgáló Kft.-t bízta meg a Mol Nyrt. független könyvvizsgálójának a 2015. gazdasági évre, a 2016-ban tartandó éves rendes közgyűlésig. A könyvvizsgálatáért a Mol a 2015. gazdasági évre nettó 75,8 millió forintot fizet.

A közgyűlés felhatalmazása alapján a Mol saját részvényeket vehet azzal a kitétellel, hogy a részvénytársaság tulajdonában lévő saját részvények együttes névértékének összege egy időpontban sem haladhatja meg a mindenkori alaptőke huszonöt százalékát. A felhatalmazás időtartama a közgyűlési döntés napjától számított 18 hónap.

A közgyűlés újraválasztotta Parragh Lászlót, Járai Zsigmondot és Martin Romant az igazgatóság tagjává 2015. április 29-től 2020. április 28-ig.

Az igazgatóság javaslata alapján a közgyűlés megválasztotta Szivek Norbertet a társaság felügyelő bizottságának tagjává 2015. április 29-től 2020. április 28-ig tartó időtartamra.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×