Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Magyar kereskedőház nyílt Mongóliában

Magyar kereskedőház nyílt Mongólia fővárosában, Ulánbátorban, ezzel már a huszonegyedik kereskedelmi külképviselet működik világszerte - közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) hétfőn az MTI-vel.

Az MNKH ulánbátori irodáját Rizák Sándor fogja vezetni.

A közleményben idézik Kerekes Györgyöt, a MNKH Zrt. vezérigazgatóját, aki a megnyitón arról beszélt, hogy Mongólia nagy potenciállal rendelkező gazdaság. Az országba irányuló magyar export 2013-ban 20 százalékkal nőtt, ezt a növekedést szeretnék a jövőben is megtartani. A magyar vállalkozások számára exportképes terület az élelmiszeripar, az építőipar, a gépipar és a technológia.

Fontos cél az is, hogy minél több mongol fiatal tanuljon Magyarországon, és minél több magyar mérnök dolgozzon Mongóliában - tette hozzá Kerekes György a közlemény szerint.

Bolormá Luvszandorzs, a mongol Golomt Bank igazgatóhelyettese a megnyitón arra emlékeztetett, hogy augusztusban a Golomt Bank 4 millió dolláros szerződést kötött a magyar Eximbankkal, amivel a mongol-magyar üzleti kapcsolatok fejlődését kívánják segíteni.

Az MNKH közleményében ismerteti, hogy Mongóliában a belpolitika stabil, a kormány az életszínvonal emelését és a befektetési lehetőségek javítását tűzte ki fő céljának. A lakosság 50 százalékának új lakásra lenne szüksége, évek óta megoldásra vár egyebek között a vízellátás, a központi fűtés és a csatornázás.

A közlemény szerint a magyar kis- és középvállalkozásoknak kiváló befektetési lehetőségeket kínál az ország, a mongol parlament új befektetési törvénye ugyanis azonos feltételeket biztosít a mongol és külföldi befektetők számára.

A teljes magyar-mongol kereskedelmi forgalom 2012-ben 7 millió dollár (több mint 1,5 milliárd forint) volt.

A magyar kormány a keleti nyitás koncepciójának keretében 2012-ben döntött arról, hogy külpiaci irodahálózatot létesít a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. koordinálásával. Az eredeti tervekben három év alatt húsz iroda megnyitása szerepelt, a rendszer azonban olyan sikeresen indult el, hogy már az idei év végéig 25 kereskedőház létesül, és jövőre további 15 nyitása lehetséges.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×