Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Csepreghy: a külpiacokra való jutást segítik az uniós források

A 2014 és 2020 közötti európai uniós és hazai támogatások a külpiacokra jutásban, valamint a piaci pozíciók erősítésében támogatják a vállalkozásokat - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten.

Csepreghy Nándor a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztői Zrt. Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióit bemutató országjáró sorozat rendezvényén hangsúlyozta: a támogatások nem mentőövek a vállalkozásoknak, csak segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a külső versenytársakkal szemben meglévő hátrányt ledolgozhassák, vagy csökkentsék.

Elmondta: a jövőben a támogatások egyre nagyobb része lesz visszatérítendő forrás. Ezért vállalkozások úgy fejlesszenek, hogy a bevételeikből vissza tudják fizetni a támogatást.

Hozzátette: a Miniszterelnökség azt javasolja, hogy nagyon sok pályázatot visszatérítendő forrással hirdessenek meg.

Csepreghy Nándor elmondta: a tartalmi kérdéseken túl a formai kritériumokon is változtatni kell, mert a kiszámíthatatlanság miatt nagyon sok volt a reklamáció.

A kormány a hétéves fejlesztési stratégiát éves fejlesztési keretekre bontja. Ezt a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság fogadja el. Az éves kereteken csak negyedéves bontásokban lehet változtatni, de azon belül nem lehet megváltoztatni a pályázatok kiírásának ütemezését - szögezte le.

A kiírás után húsz nappal felkerülnek a honlapra a kitöltő programok. Az elektronikus formában kitöltött pályázatok beadása 30 nap elteltével mindenki számára egyszerre válik lehetővé - közölte.

Emlékeztetett arra, hogy 12 ezer milliárd forint uniós pályázati forrás áll rendelkezésre 2020-ig, így az egy lakosra jutó támogatások tekintetében a 28 tagállam közül a harmadik legtöbb támogatás érkezik Magyarországra.

Csepreghy Nándor elmondta, hogy 8700 milliárd forint jut az operatív programokra, amelyből 1300 milliárd forintot a magyar költségvetés biztosít, valamint ehhez adódnak a földalapú, illetve a határmenti együttműködést elősegítő pályázatok, amelyeket Brüsszel közvetlenül fizet ki.

Beszámolt arról is, hogy a 17 helyett 10 operatív program lesz, az előző időszak gazdaságösztönző támogatásainak 16 százalékos arányát 60 százalékra emelik, valamint csökken a közcélú beruházások aránya.

Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármesteri hatáskörrel felruházott alpolgármestere sikeresnek nevezte a város és a kamara 8 éve indult együttműködését. Kiemelte, hogy a helyi vállalkozásokkal együtt kidolgozott iparűzési adócsökkentés 6 milliárd forintot hagyott a vállalkozásoknál.

Adatai szerint, a vállalkozói tőkebefektetések összege az elmúlt hat évben 300 milliárd forint tett ki Kecskeméten, amit az önkormányzat a vállalkozói környezet fejlesztésével, a képzési háttér igény szerinti átszervezésével segített.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×