Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Devizahitelek - Mindhárom ma tárgyalt perben halasztotta a döntéshozatalt a bíróság

Mindhárom kedden tárgyalt perben halasztotta a döntéshozatalt a bíróság: a Fókusz Takarék első fokon tárgyalt perében október 21-én hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. ügyében szintén október 21-én, az MKB-Euroleasing ügyeiben pedig október 22-én hirdet ítéletet a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla.

A Fókusz Takarékszövetkezet keresetét első fokon tárgyalta a Fővárosi Törvényszék, amely elutasította a felperes takarékszövetkezet indítványát, hogy a per alapját adó törvény alkotmányellenességének megállapítására forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab), illetve hogy kérjen előzetes döntést az Európai Bíróságtól.

A takarékszövetkezet jogi képviselője szóbeli előterjesztésében többször idézte objektív feltételként az inflációt, amelytől a havi törlesztőrészletek változtak. A kamatok módosulását pedig a LIBOR-hoz, a londoni bankközi kamatokhoz mérte a takarékszövetkezet, ugyanakkor a forrásköltségeire nem volt ráhatása. A szimmetria elve pedig úgy érvényesült, hogy voltak kedvező, az ügyfél javára szóló módosítások, amikor csökkentek a törlesztőrészletek. A takarékszövetkezet 2009 óta nem változtatta a költségeit és díjait. A magyar állam jogi képviselője - a keresetre reagálva - indokolatlannak tartotta a felperes kérését. Véleménye szerint a takarékszövetkezet által alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítási feltételek egyike sem felel meg a törvényi kívánalmaknak, így nem érvényesül azokban a törvény által megkövetelt hét elv.

A másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán tárgyalt UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. kontra magyar állam perben a felperes fellebbezésében azt kérte, helyezzék hatályon kívül az első fokú ítéletet, a bíróságot kötelezzék új tárgyalásra és állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek. Kérte továbbá, hogy a Fővárosi Ítélőtábla forduljon az Európai Bírósághoz, valamint a per felfüggesztése mellett az Ab-hoz.

A magyar állam az ítélet indoklásának megváltoztatását és kiegészítését kérte. Ellenkérelmében kifejtette, hogy a jogszabály rendelkezései világosak, nincs visszamenőleges hatályuk, megfelelő felkészülési időt adnak és megfelelően biztosítják a jogorvoslati jogot, ezért indokolatlannak tartja, hogy a tábla az Ab-hoz forduljon. Emellett a törvény nem ütközik az uniós joggal sem.

Az MKB-Euroleasing Autóhitel Zrt. és az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. szintén fellebbezett a keresetét elutasító, elsőfokú ítélet ellen, és azt kérte, helyezzék azt hatályon kívül és a másodfokú tárgyalás keretében állapítsák meg, hogy az általa alkalmazott szerződési feltételek tisztességesek. A magyar állam azt kifogásolta, hogy a pénzintézet szerződéses kikötéseiből még nagyságrendileg sem derül ki, hogy a refinanszírozási költségek változása milyen módon és mértékben transzformálódik kamatemeléssé. A felperes jogi képviselője ugyanakkor kiemelte: az egyoldalú módosítást követően, a fogyasztó számára biztosított 60 napos felmondási határidő elegendő idő arra, hogy a fogyasztó eldöntse, él-e a felmondási jogával. Ugyanakkor egyetlen felmondás létezik, mégpedig az, hogy a fogyasztó egy összegben kifizeti tartozását.

A bíróságnak első és másodfokon is arról kell döntenie, hogy tisztességesek-e a magyar állam ellen pert indító pénzügyi intézmények egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő rendelkezései az általános szerződési feltételekben.

A bíróság eddig első fokon összesen 65 ítéletet hozott, ebből 62 felperesi keresetet utasítottak el teljesen. Három esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert - az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank közös keresetét, valamint az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult.

A Fővárosi Törvényszék október 7-én délelőtt összesített adatai szerint 46 ügyben összesen 59 fellebbezést érkezett. Vannak olyan ítéletek, amelyek ellen mindkét fél, míg más döntések ellen csak a felperes vagy csak az alperes nyújtott be fellebbezést. A pénzügyi intézmények részéről 38, az állam részről pedig 21 ügyben érkezett fellebbezés.

A keddi adatok szerint 6 ügy emelkedett jogerőre, ezek között olyanok is, amelyek esetében tárgyalásra nem került sor. Ezek a számok napról napra változhatnak, ugyanis az ítélet közlésétől számított 8 napot biztosít a jogszabály a felek számára az esetleges fellebbezések benyújtására.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×