Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

KSH: mérséklődött a természetes fogyás

Az év első hét hónapjában több gyermek született, csökkent a halálozások száma, így mérséklődött a természetes fogyás az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.

Az előzetes adatok szerint 2014 első hét hónapjában 51 605 gyermek született, ami 2,9 százalékkal, vagyis 1475-tel több, mint az előző év januárja és júliusa között. A születésszám az év hat hónapjában emelkedett, csak februárban volt enyhe csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.

A gyorsjelentés szerint a halálozások száma 72 517 volt, amely 2445-tel, 3,3 százalékkal kevesebb, mint 2013. január-júliusában. A halálozások száma az év hat hónapjában kevesebb, májusban viszont 5,5 százalékkal több volt, mint 2013 megfelelő időszakában.

A természetes fogyás 20 912 fő volt, 3920-szal kevesebb az egy évvel korábbinál, összességében 4,3 ezrelékről 3,6 ezrelékre csökkent.

Idén január és július között többen kötöttek házasságot, mint egy évvel korábban. Az év első hét hónapjában anyakönyvezett 20 377 házasságkötés 4,7 százalékkal, vagyis 914-gyel haladta meg a bázisidőszaki értéket.

Ezer lakosra 9 élveszületés és 12,7 halálozás jutott. Az előbbi értéke 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,3 ezrelékponttal alacsonyabb volt 2013. január-júliushoz viszonyítva. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 4,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az előző év január-júliusinál - közölték.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×