Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kartellgyanú miatt indított eljárást a GVH

A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) négy cég ellen.

A helyszíni kutatással induló vizsgálatot a GVH szeptember 18-án kezdte meg, az Alcufer Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Fe-Group Invest Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt., a Selector Elektronikai Termék Újrahasznosító Kft., valamint az Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. székhelyein illetve telephelyein.

Az eljárás alá vont vállalkozások képviselői 2012-től - feltehetően - egyeztettek és információkat osztottak meg egymással annak érdekében, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. által 2012. és 2014. között kiírt közbeszerzéseket befolyásolják. A hazai termékdíj köteles termékekből keletkező hulladékok, különös tekintettel az elektromos és elektronikai berendezések egy naptári évben történő gyűjtésére, szállítására, feldolgozására kiírt közbeszerzési eljárásokat vélhetően felosztották, és a beadásra szánt ajánlatokat és árakat egyeztették egymással.

A GVH gyanúja szerint az eljárás alá vont vállalkozások magatartásukkal - feltételezhetően - megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit.

A helyszíni kutatás lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. E jogszabály rendelkezései értelmében a helyszíni kutatáshoz előzetes bírósági jóváhagyás szükséges.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és - ezen keresztül - a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A törvény ezen eljárások lefolytatására 6 hónapot ad, amely azonban - az ügy bonyolultságától függően - két alkalommal, szintén 6-6 hónappal meghosszabbítható - fejeződik be a GVH közleménye.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×