Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Hétfőn lehet jelentkezni a szélessávú frekvenciapályázatra

Hétfőn adhatják be jelentkezésüket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasznosítási pályázatán indulók. A jelentkezéseket június 17-én 10 órakor közjegyző jelenlétében bontja fel a kiíró.

A jelentkezések bontásakor az NMHH még nem vizsgálja sem az alaki, sem a tartalmi érvényességi feltételeket, kizárólag azt rögzíti, hogy a jelentkezők mely csomagra nyújtottak be ajánlatot.

Ezt követően a kiírónak 15 nap áll rendelkezésére az alaki érvényességi feltételek vizsgálatára, és ha ezeknek megfelel a jelentkező, úgy az MNHH pályázati nyilvántartásba veszi, és csak ezután következik a pályázatok tartalmának vizsgálata, majd az értékelés. A nyilvántartásba vett résztvevők listáját az NMHH honlapján közzéteszi.

A pályázatok értékelésénél a kiíró figyelembe veszi a pályázó által megajánlott díjat, valamint a lefedettségre és annak ütemezésére vonatkozó kötelezettségvállalást.

A pályázati eljárást lezáró döntést a hirdetmény közzétételét követő 45. és 150. nap között kell meghoznia az NMHH-nak, és ez a határidő egy alkalommal legfeljebb 30 nappal meghosszabbítható a pályázati dokumentáció szerint.

A pályázati felhívást 2014. május 22-én tette közzé az NMHH, így a nyertesek kihirdetése a július 6. és október 19. közötti időszakban várható.

A hatóság a Magyarországon mobiladat-forgalomra még nem használt 800 és a 2600 megahertzes (MHz) frekvenciasávokat, valamint a 900, az 1800 MHz-es, továbbá a 26 gigahertzes (GHz) sávokból még ki nem osztott részeket hirdette meg értékesítésre.

Az NMHH a meghirdetett frekvenciablokkokat kilenc csomagban értékesíti, amelyek egyszeri értékesítési díjminimuma együttesen 104 milliárd forint. A legértékesebb, A, B és C csomag pályázati díjai 33,2 milliárd, 31,7 milliárd és 27,2 milliárd forint. Ezek mindegyike tartalmaz 800, 900 és 2600 MHz-es blokkokat, és közülük egy pályázó kizárólag egyre szerezhet frekvenciahasználati jogosultságot.

A nyertesek a frekvenciákat 2034-ig jogosultak használni.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×