Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Varga: mától adhatnak lakáshitel-támogatást a munkáltatók

Ma lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását - mondta el az InfoRádiónak a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály hozzátette: ez akár havi 80 ezer forint törlesztési támogatást jelenthet dolgozónként.

A jövedelemadó-törvény már január elsejétől lehetőséget ad a dolgozók támogatására, ám időközben nagyon sok munkáltatói és munkavállalói kérdés vetődött fel a gyakorlati alkalmazással kapcsolatban. Ezek alapján született meg a miniszteri rendelet, amelynek mai életbe lépésével most már van lehetőség e kezdemény igénybe vételére - mondta el a miniszter.

"A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente legfeljebb évi öt millió forint erejéig adómentesen, a fizetésen kívül tud a dolgozónak támogatást juttatni, hogy az törlessze forint- vagy deviza-alapú lakáshitelét. Tehát az, hogy a hitelt mire költötték el, építésre vagy vásárlásra, ebből a szempontból mellékes" - hangsúlyozta Varga Mihály.

Hozzáfűzte: miután egy átlag magyar család lakáscélra felvett hitele 6,5-7 millió forint körül van, egy ötmillió forintos segítség komoly támogatás lehet az érintettek számára.

"A munkáltató a támogatást kvázi cafetériaként adhatja a dolgozónak" - ismertette a gazdasági tárca vezetője.

Jelezte: nyilván egy cég lehetőségei határozzák meg, hogy milyen kedvezményeket tud biztosítani a munkavállalójának a béren kívül.

"Ha egy cég úgy ítéli meg, hogy van lehetősége a következő években ezt az öt milliós keretet kihasználni, akkor ez havi szintre lebontva akár 80 ezer forintos pluszjuttatást is jelenthet a dolgozónak" - mutatott rá Varga Mihály.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

Értem, hogy villamos, de mi hajtja?

A világon több olyan óriáshálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. Az általuk kínált előnyöket szinte természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen hatalmas infrastruktúra működik a háttérben. Ezeket tekintjük át ismeretterjesztő sorozatunkban. Az első rész a műholdas navigációs rendszerekről szólt, a második egy ennél sokkal ismertebb infrastruktúrát, az internethálózatot mutatta be, most pedig talán a legkevésbé láthatatlan rendszerrel, a villamosenergia-hálózattal foglalkozunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×