Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A SZÉP-kártyákon május végéig 4,1 milliárd forint vár elköltésre

Május végéig 4,1 milliárd forint jár le a SZÉP-kártyákon, ennek elköltésére jó alkalom lehet a február 27-én kezdődő Utazás Kiállítás, amelyet az idén már 37. alkalommal rendeznek meg - hívta fel a figyelmet Horváth Viktória, az NGM turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Horváth Viktória csütörtökön, a Budapesti Állatkertben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyar turizmus 2013-ban rekordévet zárt, 8,8 millió vendég érkezett az országba, akik 22,8 millió éjszakát töltöttek itt, 4-5 százalékkal többet mint az előző évben.

A bevételek közel 10 százalékkal emelkedtek, nemcsak a beutazó, hanem a belföldi turizmusban is. Utóbbi bővülésében nagy szerepe volt a SZÉP-kártyának, amelynek köszönhetően 920 ezren pihenhettek, üdülhettek tavaly. Hozzáfűzte: bíznak abban, hogy a munkáltatók jóvoltából számuk az idén növekedni fog.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×