Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Több kormányzati szerv is vizsgálja a szabadalmak jogosulatlan adatlekérdezését

Több kormányzati szerv is vizsgálatot indított a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát (SZTNH) ért jogosulatlan adatlekérdezés miatt, a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság (NEIH) a szakhatósággal és más illetékes kormányzati szervekkel együttműködésben vizsgálja az esetleges információbiztonsági eseményeket - közölte a fejlesztési tárca az MTI érdeklődésére pénteken.

Mivel a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál lévő információk, adatok akár nemzetbiztonsági kérdést is érinthetnek, ezért bővebb információ csak azok lezártát követően, az elemzett eredmények ismeretében adható - jegyezték meg.

Bendzsel Miklós, a SZTNH elnöke a héten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt hónapja célzott támadás érte a hivatal adatbázisát, az eset miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tettek. Ismertetése szerint 2013. szeptember 16-án kaptak értesítést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM) arról, hogy egy közérdekű bejelentés szerint nem nyilvános adatok is elérhetőek voltak a hivatal honlapján. Az ugyanazon a napon beazonosított biztonsági rést 48 órán belül megszüntették az alkalmazás felfüggesztése mellett - mondta. A hivatal belső vizsgálata megállapította, hogy a keresőfelület hibátlanul működött, de létezett egy programozási hiba miatti biztonsági rés, amelyet csak célirányos, tudatos tevékenységgel lehetett megtalálni. Kérdésre válaszolva közölte: a felelős informatikai vezetőt a mulasztás miatt leváltották.

Bendzsel Miklós elmondta: az "állítólagos közérdekű bejelentő" célzottan, szisztematikusan, három héten át folytatta az adatszerzést a bejelentést megelőző hónapban, és jelenleg is 884 szabadalmi ügy részletes anyaga van a birtokában. Azonosították a jogosulatlanul eljáró személyt, a két belföldi IP-címről történt behatolás a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesülethez (MSZTE) kötődik, amely szervezet jogtalan előnyszerzés érdekében lépett föl az SZTNH elnöke szerint.

A megvádolt egyesületet vezetője Pintz György az MTI-vel azt közölte: a hivatal legfrissebb magyar szabadalmi titkokat tartalmazó adatbázisa a szabadalmi bejelentést követő napon már hozzáférhető volt az SZTNH honlapján jelszó nélkül. A weblap könnyű elérhetőségét és a információbiztonsági mulasztást igazságügyi szakértői vélemény támasztja alá - mondta. Az egyesület becslései szerint az incidens kétezer ügyet érinthet. Érthetetlennek nevezte, hogy az üzleti titkokat tartalmazó dokumentumokat a hivatal adatbázisába már azelőtt végrehajtották, hogy a honvédelmi tárca államtitok szempontjából minősíthette volna azokat. Véleménye szerint szabálytalan volt az is, hogy az adatbázist alvállalkozók kezelték.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik
paks

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×