Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Szombattól több vonalon olcsóbban vonatozhatunk

Szombattól már 30 regionális vonalon lehet egységesen 25 százalékkal olcsóbban utazni - jelentette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára pénteken.

Völner Pál hozzátette: a regionális tarifák kiterjesztésével így 1400 kilométeren, a hazai vasúthálózat ötödén lesz olcsóbb az utazás. Szavai szerint az intézkedést az tette szükségessé, hogy a személyszállítási törvényben megfogalmazottak alapján a kötöttpályás közlekedésnek szeretnének elsőbbséget biztosítani a személyszállításban.

Emlékeztetett: az NFM és a MÁV-Start Zrt. a mostani tarifacsökkentést már januárban bejelentette, hogy versenyképessé tegye az érintett vasútvonalakat.

Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tarifacsökkentés évente közel 180 millió forintos bevételkiesést jelent. Völner Pál a támogatás összegét kigazdálkodhatónak nevezte, mivel az intézkedés hatására az utasok számának növekedésére számítanak.

A minisztérium és a MÁV tavaly júniusban 15 vonalon vezette be az akkor 15 százalékkal olcsóbb regionális jegyeket és bérleteket - jegyezte meg.

Kitért arra, hogy a fővonalakon hatalmas fejlesztések zajlanak, főleg uniós támogatással. A MÁV 42 motorvonatot szerez be, amely a legmodernebbek közé fog tartozni.

A vasúthálózatnak ugyanakkor van egy olyan szegmense, ahol a közlekedésbiztonság fenntartása nagy feladatot ró a MÁV-ra. A tarifacsökkentés célja, hogy ezek a vonalak versenyképesebbek legyenek és a közlekedési szempontból hátrányosabb térségben élőknek segítséget nyújtsanak - tette hozzá.

Ismertette, hogy a kedvezményes árú jeggyel igénybe vehető vonalakról a MÁV-Start Zrt. javaslata alapján döntött a minisztérium.

Ungvári Csaba, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a szombati átálláshoz a MÁV jegyértékesítési eszközein és rendszerein szükséges módosításokat végrehajtották.

Az alacsonyabb díjszabású vonalak újabb 15 szakasza között van a kiosztott sajtóanyag szerint Győr-Veszprém, Kaposvár-Siófok, Székesfehérvár-Pusztaszabolcs, és Dunaújváros-Cece/Simontornya vonal. Az összes érintett regionális vonal a www.mav-start.hu oldalon tekinthető meg.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×