Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Ingyenes készpénzfelvétel - A bankszövetség javaslata

A Magyar Bankszövetség Elnöksége felkérte a magyarországi bankokat, hogy minden általuk üzemeltetett, vagy érdekeltségükbe tartozó ATM készpénzfelvételi határát legalább 100 ezer forintban határozzák meg.

Az ajánlást a tagok elfogadták, mindamellett, hogy döntő részben ma is megfelelnek ennek a feltételnek - olvasható a Bankszövetség közleményében.

2014. február 1-től minden nyilatkozatot tett ügyfél ingyenesen hozzá tud jutni a törvény által előírt 150 ezer forinthoz a kétszeri készpénz felvétellel - mely az egyedi igények és lehetőségek szerint különböző összegekre is szólhat.

A magyar bankszektor ezzel a lépéssel egyértelműen előtérbe helyezi a jogszabályok szellemiségének való megfelelést, miközben az ATM készpénzfelvételi limitek kialakításakor a szakmai, biztonsági szempontok kifejezetten az alacsonyabb limitek beállítását indokolnák: egyrészt a visszaélések megelőzésére, másrészt az automatákból a készpénz kifogyásának elkerülésére, a folyamatos rendelkezésre állás biztosítása érdekében.

Bízunk benne, hogy a jogszabályban biztosított, - 2014 februárját követően kialakuló - új készpénzfelvételi gyakorlat a banki ügyfelek érdekeit szolgálja, és növeli az ügyfélelégedettséget - olvasható a Magyar Bankszövetség elnökségének közleményében.

A készpénzfelvételi tranzakciók esetén kétféle limitet érdemes megkülönböztetni: az egyik az ATM üzemeltetői limit, ami azt határozza meg, hogy egy tranzakció során mekkora összeg vehető fel az adott ATM-ből. A másik a kibocsátói limit, amely a bankkártyához kapcsolódik - írja a Bankszövetség. A bankok (ismerve a fogyasztói szokásokat és a visszaélési statisztikákat) általában alapértelmezettnek definiálják, hogy egy-egy adott kártyához egy alkalommal mekkora készpénzfelvételi, illetve vásárlási korlát tartozik, valamint hogy naponta hány tranzakció valósulhat meg az adott bankkártyával.

Ez bankonként és kártyánként is eltérő lehet, általában biztonsági okokból adnak meg átlagos értékeket a pénzintézetek. A bankkártyás kibocsátói limitek alapvetően ajánlottak, a bankok ügyfélszolgálatain azokat az ügyfelek saját igényeiknek megfelelően általában módosítják.

A magyar készpénzkiadó automata hálózat az MNB 2013. első féléves adatai szerint 4835 darab ATM készülékből áll, melyek meghatározó részét hitelintézetek üzemeltetik.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×