Infostart.hu
eur:
363.43
usd:
325.91
bux:
143254.2
2026. november 6. péntek Lénárd

Semjén: Érd 3,5 milliárd forintos adósságát is átvállalja az állam

Teljesítette a gazdaságélénkítéssel, illetve munkahelyteremtéssel kapcsolatos tervezési feladatokat Érd, így a megyei jogú várostól a tavalyi 8,4 milliárd után a fennmaradó 3,5 milliárd forintnyi adósságot is átvállalja az állam - jelentette be Semjén Zsolt a Pest megyei településen tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, Érdnek tavaly sikerült "kipréselnie" az adósságátvállalás maximális, 70 százalékos mértékét, most pedig az önkormányzat adósságának fennmaradó részét, összesen több mint 3 milliárd 468 millió forint kifizetését vállalja magára az állam.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, Érddel azért tudtak az elsők között megegyezni, mert a városvezetés olyan gazdasági tervet, "jövőképet" készített, amely főként a vállalkozások helyzetbe hozását, ezen keresztül számos új munkahely megteremtését célozza. Ez a terv meggyőzte a kormányt arról, érdemes mentesíteni Érdet a teljes adósság alól, hogy aztán a hitelek törlesztőrészleteitől megszabadulva tiszta lappal virágoztathassák fel a települést.

A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy a magyar önkormányzatok adóssága a szocialista kormányok idején azért "szabadult el", mert egy sor olyan feladatot tettek a nyakukba, melyhez nem biztosították a szükséges anyagi forrásokat. A települések így kénytelenek voltak újabb és újabb hitelt felvenni, miközben számos presztízsberuházásba is belekezdtek csak azért, hogy ne vesszen el az e célra megszerzett uniós pénz - magyarázta Semjén Zsolt.

Az adósságállomány "megugrását" azzal érzékeltette, hogy míg 2002-ben gyakorlatilag nem volt efféle teher az önkormányzatokon, addig 2002 és 2010 között összesen 1500 milliárd forint adósságot halmoztak fel, és ezt már nem lehetett "kezelni".

Az állam három lépésben - az iskolák, kórházak és egyéb intézmények átvételével, a járások létrehozásával, majd az önkormányzatok adósságának két lépcsőben történő kifizetésével - konszolidálta, konszolidálja ezt a helyzetet - magyarázta a miniszterelnök-helyettes.

Közlése szerint 2011-ben elsőként a megyék mintegy 200 milliárd forintnyi adósságát vállalták át, majd az ötezer lelkesnél kisebb, összesen 1710 település önkormányzatait mentesítették adósságaik alól. Az ennél nagyobb községek, városok ilyen jellegű anyagi terheinek 40-70 százalékát tavaly bizonyos feltételek meglététől függően vette át az állam - fűzte hozzá Semjén Zsolt.

T. Mészáros András (Fidesz), Érd polgármestere a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a 65 ezer lelkes városnak elvileg 25 ezer munkahellyel kellene rendelkeznie, de egyelőre csak 6-8 ezret tudnak felmutatni, ezért a "különbség" megteremtését tűzték ki célul.

Az elkészített gazdasági stratégia, illetve az a tény, hogy egyre több nagy cég települ Érdre, garancia a vállalás teljesítésére - fejtette ki a polgármester.

Aradszki András (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője szerint az Érd környéki települések közül Törökbálint, Tárnok és Diósd számára lenne a legsürgetőbb az adósság mielőbbi, teljes körű átvállalása.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×