Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
316.57
bux:
149607.68
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Magyarázkodik az angol jegybank

Távozó kormányzója fényűző, több mint 23 ezer fontra (nyolcmillió forintra) rúgó búcsúztatása miatt kényszerült magyarázkodásra a Bank of England.

Mervyn King június végén hagyta el a bankot. Búcsúajándékul - a szokásokhoz híven - egy róla festett portrét és egy szalvétagyűrűt kapott, továbbá egy Goethe-szoborral is meglepték. A portré tízezer fontba került, a szalvétagyűrűért közel 600 fontot fizetek, a német költőfejedelem szobrát pedig 2500 fontért vásárolták.

Nagy-Britannia központi bankja szerdán közölte az adatokat, miután felkérték a tájékoztatásra. Az adófizetők pénzéből működő bank emellett a három búcsúparti áráról is beszámolt, amelyek költsége elérte a tízezer fontot.

A bank ugyanakkor rámutatott, hogy King az elmúlt több mint húsz évet a közszolgálatban töltötte, 2010-ben és 2011-ben pedig a többi közszolgálati alkalmazottal vállalt szolidaritása jeléül ő is befagyasztotta évi 303 ezer fontos (106 millió forintos) fizetését.

King utódja, Mark Carney, a kanadai jegybank korábbi kormányzója júliusban 624 ezer fontos (219 millió forintos) fizetésért kezdte meg a munkát, továbbá évente 250 ezer fontos (88 millió forintos) lakhatási támogatás is a rendelkezésére áll.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×