Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Elfogadták a költségvetés módosítását

Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti szavazatokkal az idei költségvetési ötödik módosítását, amely alapján az állam garanciát vállal egyes, a kis- és közepes vállalkozások által lehívható, a használatarányos útdíj bevezetéséhez kapcsolódó kedvezményes hitelekre, és létrejön a Beruházási Alap.

A kormány javaslatára egy zárószavazás előtti módosító javaslat eltörölte az önkormányzati adósságkonszolidációhoz kapcsolódó banki befizetési kötelezettséget.

A módosítás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az önkormányzatoknál maradó adósságot az állam az év végéig átvegye, amennyiben ezt az érintett bankok kezdeményezik, az önkormányzatok pedig engedélyezik. Ennek feltétele, hogy az átadandó hitelösszeg 7 százalékát a hitelező megfizesse a központi költségvetésnek.

A módosításban szereplő intézkedések nagy részét június 17-én jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter annak a csomagnak a részeként, amelytől a kormány a GDP-arányos államháztartási hiány tartósan 3 százalék alatt tartását reméli.

Az elfogadott törvény a fuvarozók útdíjfizetését megkönnyítő hitelprogram hatékonyságának növelése érdekében módosítja a hitelprogramhoz kapcsolódó állami kezességvállalás szabályait.

Döntöttek a képviselők májusban bejelentett, a nagyberuházások finanszírozását érintő módosítások költségvetési törvénybe foglalásáról is. Létrehoznak egy beruházási alapot, amelyből ezek a kiadások - például a stadionépítések, vagy az Országház előtti Kossuth tér átépítése - rendezhetők.

Az Országgyűlés határozott arról is, hogy a nem állami köznevelési intézményfenntartók új típusú finanszírozását szeptember elseje helyett október elsejével vezetik be.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×