Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.76
bux:
145122.55
2026. november 2. hétfő Achilles

NGM: az egyszeri befizetés a korábban átvállalt adósság kezelési díját váltja ki

A Varga Mihály által javasolt, az államkincstáron kívül minden pénzforgalmi szolgáltatóra vonatkozó, egyszeri befizetési kötelezettség válthatja ki az állam által korábban átvállalt önkormányzati hitelek után tervezett 7 százalékos kezelési díjat, miután erről a nemzetgazdasági tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel - ka Nemzetgazdasági Minisztérium.

A kormány múlt hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek az idei költségvetést és az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvényeket módosító törvényjavaslatait. Ebben egyebek mellett a bankoknak egyszeri, az állam által már korábban átvállalt önkormányzati hitelösszeg 7 százalékát kitevő befizetés szerepelt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai módosító indítványai azonban arra vonatkoznak, hogy a 7 százalékos "kezelési díj" a már korábban átvállalt önkormányzati hitelekre ne vonatkozzon, a tranzakciós illetékből várt bevétel elmaradása miatt pedig egyszeri befizetést ír elő. Ennek összege a január-április hónapokra együttesen megállapított tranzakciós illeték összegének 208 százaléka.

Az NGM emlékeztet: az eddigi bevételi adatok alapján bár a kormány eredményesen lépett föl az inflációval szemben - annak mértéke sokkal kisebb lehet a várakozásoknál - a fogyasztási jellegű adóbevételek alakulását hátrányosan befolyásolta. A pénzügyi tranzakciós illeték esetében pedig a 301 milliárd forintos éves bevételi várakozáshoz képest mindössze 52,8 milliárd forint bevétel folyt be május végéig. E bevételkiesést orvosolta volna az önkormányzatok adósságának átvállalása miatt korábban megfogalmazott 7 százalékos mértékű banki befizetési kötelezettség.

Azonban e "kezelési díj" beszedésének kérdésében a tárcának nem sikerült egyezségre jutnia a bankszövetséggel, így a költségvetési helyzet stabilitásának fenntarthatósága érdekében egy új megoldás született. Annak érdekében, hogy a bankok eredeti vállalásuknak megfelelően járulhassanak hozzá a tranzakciós illetékfizetési kötelezettségükhöz, a pénzforgalmi szolgáltatók (ide nem értve a kincstárat) a kormány javaslata szerint tranzakciós illeték elmaradását pótló egyszeri befizetésre lesznek kötelezettek 2013-ban, amely fizetési kötelezettség kiváltja a korábban tervezett "kezelési költséget".

Hozzáteszik: a mostani intézkedés-sorozat háttere a kormány egyik kiemelt célja, a magyar gazdaság tartós védelme. A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország ne kerüljön például Máltához hasonló helyzetbe, hiszen a túlzottdeficit-eljárás lezárása után egy tagállam ellen rövid időn belül újból megindulhat az eljárás. Így a túlzottdeficit-eljárás végleges lezárása érdekében a kormány egyértelművé kívánja tenni, hogy az államháztartási hiány 2014-ben is érdemben 3 százalék alatt lesz - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig szeptemberben még 99 százalékos érdekeltséggel tüntették fel. A BDPST Group korábban azt közölte, hogy az alap befektetői köre nem változott, és az továbbra is a csoport érdekeltségébe tartozik. Az alapba a Magyar Fejlesztési Bank korábban 50 milliárd forintot fektetett, majd 2026 márciusában közel 59,9 milliárd forinttal szállt ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×