Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.55
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

A héten dönthetnek a takarékszövetkezetekről

Erősítené és egy nagy integrációba szervezné a takarékszövetkezeteket a kormány, erre 100 milliárd forintot szán - jelentette be kedden a miniszteri biztos. A javaslatot sürgősséggel tárgyalja a Parlament.

A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása során az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez, amit a szektor átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére fordít, majd pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja - áll a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról a parlament elé kedden benyújtott törvényjavaslatban.

Erősítené és egy nagy integrációba szervezné a takarékszövetkezeteket a kormány, erre 100 milliárd forintot szán - jelentette be a miniszteri biztos. Vojnits Tamás a távlati célokra utalva kiemelte: a takarékszövetkezeti rendszer jelenlegi piaci részesedése két-háromszorosára növekedhet a következő tíz évben. Kifejtette: egy nagy integrációba szervezik a takarékokat, cél, hogy azok megfeleljenek a 2014-től kötelező uniós tőke- és likviditási követelményeknek, ennek jelenleg nem tudnának eleget tenni. Emellett a szolgáltatások színvonala is emelkedni fog.

Az integrált rendszernek két fő pillére lesz, az egyik a takarékszövetkezetek integrált csoportja, ahol a helyi döntések megmaradnak, a másik Takarékbank. A Takarékbankban a szövetkezeti részvényesek és az MFB mellett a Magyar Posta is megjelenik - mondta Vojnits Tamás.

A takarékszövetkezeti koncepció a takarékszövetkezeti tagoknak azt jelenti, hogy ezután a kialakított nagy integrációnak kötelezően tagjai kell legyenek, jelenleg egy nagyobb és három kisebb integráció van - magyarázta a miniszteri biztos -, de ezek önmagukban amúgy nem tudnák teljesíteni az unió által előírt tőke- és likviditási követelményeket.

A törvényjavaslat általános indoklása szerint a szövetkezeti hitelintézeti rendszer átalakítását a modernizálás, a szövetkezeti hitelintézetek hosszú távú prudens működésének intézményi garantálása, valamint szavatoló tőkéjük biztosítása indokolja.

A szövetkezeti hitelintézeti rendszer újraszabályozása során modellként a holland, az osztrák és a finn takarékszövetkezeti modell fejlődése szolgált, illetve az a szervezeti rendszer, ahova mára eljutottak.

A nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett javaslat szerint a létrejövő Integrációs Szervezet tagja a szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt. valamint az MFB. A Takarékbank Zrt. alaptőkéje legalább 3 milliárd 389 millió 704 ezer forint, a bankban a Magyar Posta törzsrészvény jegyzésével szerez tulajdont.

A jogszabálytervezet kimondja: a törvény hatályba lépésének napján létrejön a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete. Az Integrációs Szervezet jogi személy, székhelye Budapest, egyúttal kötelező intézményvédelmi szervezet.

Az Integrációs Szervezet induló vagyona az MFB által rendelkezésre bocsátott egymilliárd forint, valamint a megszűnő az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA), a Regionális Pénzintézetek Intézményvédelmi Alapja (REPIVA), a Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (TAKIVA), valamint a Hitelszövetkezetek Első Hazai Önkéntes Betétbiztosítási és Intézményvédelmi Alapja (HBA) vagyona.

Az Integrációs Szervezet tagja - az MFB kivételével - évente tagdíjat fizet a szervezetnek, a tag kockázattal súlyozott kitettségének 0,1 százalékát. A díj negyedévente fizetendő. Az MFB tagdíjat nem fizet, mivel az Integrációs Szervezet intézményvédelmi szolgáltatásait nem veszi igénybe.

Még a héten dönthetnek


Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy sürgősséggel tárgyalja a Parlament a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakításáról szóló törvényjavaslatot.

Szükség van a takarékszövetkezeti rendszer megerősítésére, vannak gondok a takarékoknál, elég csak a soltvadkerti és a Jógazda takarékszövetkezetek csődjére utalni - indokolta a törvényjavaslat szükségességét a politikus. Kifejtette: mai állapotában a 2014-től hatályos uniós tőke- likviditási követelményeknek a takarékok nem tudnának megfelelni, de egy erős integrált szervezet a feltőkésített Takarékbankkal már igen.

A törvényjavaslatot várhatóan még a héten elfogadja az országgyűlés.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

Egyre nagyobb az AfD árnyéka – szakértő a német belpolitikai „válságról”

A CDU/CSU Bundestag-frakcióvezető meggondolatlan lépése miatt kénytelen volt átalakítani a szövetségi kormányát Friedrich Merz kancellár. Közben az őszi tartományi parlamenti választások előtt nő az AfD előnye a kormánypárttal szemben. A németországi belpolitikai helyzetről beszélt a Mathias Corvinus Collegium Magyar Német Intézetének kutatási vezetője, Dobrowiecki Péter az InfoRádióban.

Baka András: A kétharmados többség sem jogosít fel mindenre

Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje korábbi nyilatkozataiban még a ciklusokon átívelő mandátumok és a hatalommegosztás védelmének fontosságát hangsúlyozta, ám a kormánypárti bírálatok szerint most mégis asszisztál a Sulyok Tamás mandátumának megszüntetéséhez vezető alkotmánymódosításhoz.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×