Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.76
bux:
145122.55
2026. november 2. hétfő Achilles

Így alakul át a takarékszövetkezeti rendszer

Elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az agrárium szereplőit segítené a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakítása - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a kormányszóvivő, aki erről a témáról sajtótájékoztatót is tartott kedden.

A kormány hétfőn elfogadta a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakításáról szóló koncepciót, az újjászervezésre 100 milliárd forintot biztosítanak. A kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: megmaradna a takarékszövetkezetek jelenlegi struktúrája is.

Elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint az agrárium szereplőit segítené a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakítása - közölte a kormányszóvivő.

Az átalakítás részleteiről Vojnits Tamás kormánybiztos kedden a kormányszóvivői sajtótájékoztatón elmondta: a megújulásnak köszönhetően létrejön egy új integráció, ennek egyik eleme a Takarékbank, a másik az integrációs szervezet.

Hozzátette: a jogi kereteket nem változtatja meg az új rendszer, a helyi takarékszövetkezetek úgy működnek, mint eddig. A cél, hogy az újjászervezett szövetkezeti hitelintézeti szektor képes legyen megfelelni az unió szigorodó tőke és likviditási követelményeknek, és ki tudja használni a szorosabb integráció előnyeit. A javuló szolgáltatásoknak köszönhetően pedig a vidék bankja a több mint 1 millió vidéki ügyfelet magasabb színvonalon szolgálhatja ki.

A parlament elé benyújtott, a nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslatban az áll, hogy A takarékszövetkezeti rendszer átalakítása során az állam fontos tulajdonosi pozíciót szerez, amit a szektor átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére fordít, majd pozícióit megfelelő időn belül értékesíteni kívánja, ha az általa elindított pozitív folyamatokat visszafordíthatatlannak látja.

A létrejövő Integrációs Szervezet tagja a szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank Zrt. valamint az MFB. Az Integrációs Szervezet induló vagyona az MFB által rendelkezésre bocsátott egymilliárd forint, valamint a megszűnő OTIVA, REPIVA, TAKIVA, valamint a HBA vagyona.

Az Integrációs Szervezet tagja - az MFB kivételével - évente tagdíjat fizet a szervezetnek, a tag kockázattal súlyozott kitettségének 0,1 százalékát.

A Takarékbank Zrt. alaptőkéje legalább 3 milliárd 389 millió 704 ezer forint, a bankban a Magyar Posta törzsrészvény jegyzésével szerez tulajdont.

Hanganyag: Hlavay Richárd

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

Az adóhatósághoz fordult a Gránit alapkezelő a Tiborcz Istvánhoz kötödő alap adatai miatt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz fordult a Gránit Alapkezelő, mert szerinte a Gordiusz Magántőkealap hatósági nyilvántartásban szereplő tényleges tulajdonosi adatai eltérnek az általa bejelentettektől. A társaság hétfői közleménye szerint az eltérés az érintett személyek körét és a tulajdonosi jogcímet is érinti, ezért az okok tisztázását és az adatok helyesbítését kérte. Az ügy előzménye, hogy októberben Tiborcz István neve már nem szerepelt a Gordiusz tényleges tulajdonosai között, pedig szeptemberben még 99 százalékos érdekeltséggel tüntették fel. A BDPST Group korábban azt közölte, hogy az alap befektetői köre nem változott, és az továbbra is a csoport érdekeltségébe tartozik. Az alapba a Magyar Fejlesztési Bank korábban 50 milliárd forintot fektetett, majd 2026 márciusában közel 59,9 milliárd forinttal szállt ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×