eur:
388.88
usd:
361.75
bux:
68618.53
2024. május 8. szerda Mihály

A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait

A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) - jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: a 3 milliárd 250 millió forint hazai és uniós forrásból megvalósuló hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a papír alapú iratot elektronikussá, illetve az elektronikus küldeményt papír alapúvá tudják alakítani és továbbítani hitelesen.

A postai agora programban pedig 500 millió forint uniós és hazai forrásból 40 kétezer fő alatti település postahelyén elektronikus ügyintézői pontokat alakítanak ki - tette hozzá a vezérigazgató.

A tervek szerint a bemutatott elektronikus postai szolgáltatások 2014. januárban indulnak.

Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a Magyar Postánál az EKOP-ban mintegy 4 milliárd forint támogatással megvalósuló projektek kapcsolódnak az egyszerűbb, gyorsabb, hatékonyabb közigazgatási ügyintézéshez, és hozzájárulnak a postai piacnyitással kialakuló versenyben való eredményes részvételhez.

Az államtitkár kiemelte: nemzetközi trend, hogy a klasszikus postai szolgáltatások bevételei csökkennek, az elektronikusoké pedig nő.

Az EKOP-ban rendelkezésre álló 116 milliárd forint többségét már lekötötték, egyharmadát, 38 milliárd forintot már kifizettek - mondta az államtitkár.

Deák Rita, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa a közigazgatás átalakításával kialakuló kormányablakokról adott tájékoztatást. Hangsúlyozta, hogy főleg az okmányirodák bázisán létrejövő kormányablakokon keresztül megújul az állami szolgáltatás, jelenleg 29 kormányablak működik, és a tervek szerint több mint 300 jön létre. Ezek kapcsolódnak a postai elektronikus szolgáltatásokhoz, a postai agora projekt pedig elősegíti, hogy az állam és az állampolgárok közelebb kerüljenek az állami ügyintézéshez.

Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy mindkét projekt esetében kialakították az üzleti modellt, az informatikai eszközök közbeszerzésére pedig hamarosan sor kerül.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a kiválasztott 40 kistelepülés közül decemberben 1-2 településen kísérleti jelleggel elindul az ingyenes elektronikus ügyintézés. A hibrid elektronikus postai szolgáltatás keretében a feladásnál meghatároznak majd meg bizonyos összeget, de az vélhetően alacsonyabb lesz a hagyományos postai díjnál.

Kérdésre válaszolva Szarka Zsolt közölte, hogy a Magyar Posta új menedzsmentje szervezeti és személyi változtatásokat hajtott végre, például létrehozták az informatikai vezérigazgató-helyettesi posztot. Hozzátette, feladatuknak tekintik, hogy a postai piacnyitásra való felkészülés jegyében megkezdett fejlesztéseket, szolgáltatásokat tovább vigyék, szélesítsék.

Címlapról ajánljuk
A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
Kis-Benedek József az Arénában

"A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön"

Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség.

Érkezik a kínai elnök, óriási lezárások jönnek – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×