eur:
389
usd:
361.32
bux:
68651.99
2024. május 7. kedd Gizella

Öt százalékkal nőtt az élelmiszerek forgalma

Öt százalékkal, 1370 milliárd forintra nőtt az élelmiszerekből a kiskereskedelem bevétele 2011 decembere és 2012 novembere között az egy évvel korábbihoz képest, miközben mennyiségben változatlan maradt a forgalom a Nielsen piackutató vállalat által folyamatosan mért 90 kategóriában.

A Nielsen pénteki közleménye szerint, bár emelkedett az élelmiszerek átlagára, az emberek mégsem vásároltak kevesebbet, a hazai fogyasztók többsége inkább olcsóbb élelmiszerre váltott az elmúlt év folyamán.

A cég által megkérdezettek 85 százaléka változtatott költési szokásain az egy évvel korábbihoz képest azért, mert spórolni szeretne. A fogyasztók 67 százaléka takarékoskodott olcsóbb élelmiszerek vásárlásával, 64 százalék kevesebb háztartási energiát használt, 53 százalék új ruhára költött kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Változnak a fogyasztási szokások is, a háztartások egy részében gyakrabban főznek otthon.

Egy másik Nielsen-kutatás szerint tavalyelőtt a harmadik negyedévben egy átlagos magyar fogyasztó költéseinek 3,3 százalékát fordította otthonon kívüli étkezésre, a múlt év hasonló időszakában viszont már csak 2,5 százalékát. Ez 29 vizsgált európai ország között a második legkisebb arány. Ennél kevesebb pénzt, 1,9 százalékot, otthonon kívüli étkezésre csak a románok adtak ki.

A vásárlási szokások szintén változnak, a vevők a korábbiaknál többet költenek a lakóhelyük közelében található üzlettípusokban. Az élelmiszerek értékben mért teljes hazai forgalmából a 400-2500 négyzetméter közötti üzletek - főleg szupermarketek és diszkontok - piaci részesedése 34 százalékról 36-ra nőtt, miközben a nagyobb üzlettípus mutatója 31 százalékról 29-re csökkent. A kisebb boltok piaci részarányának csökkenése viszont megállt, az elmúlt tizenkét hónap során az élelmiszer-kiskereskedelem teljes bevételéből ugyanúgy 35 százalék jutott rájuk, mint egy évvel korábban.

Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×