Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
315.89
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A PSZÁF közérdekű igényérvényesítési eljárást indított a Santander ellen

Közérdekű igényérvényesítési eljárást kezdeményezett a Santander Consumer Finance Zrt.-vel szemben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

A PSZÁF szóvivője az InfoRádióban elmondta: számításaik szerint több mint 27 ezer fogyasztóval 36 millió forintot fizettetett meg jogellenesen a cég. Binder István hangsúlyozta: a polgári perben azt kérik a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a cég tisztességtelenül számított fel díjat éves egyenlegközlő leveleinek kiküldéséért, és fizettesse vissza a jogtalan, összességében mintegy 36 millió forintos költséget az érintett fogyasztóknak.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×